Elindult a csatornarendszer kiépítése Izsákfán

2017.11.10.

Németh Nóra

November 8-án hivatalos projektnyitó rendezvény keretében vette kezdetét a „Szennyvízelvezetés és tisztítás meg oldása Izsákfán” című európai uniós támogatásból megvalósuló projekt.  


Az eseményen részt vett többek között Ágh Péter országgyűlési képviselő, dr. Kondora Bálint, a megyei közgyűlés alelnöke, dr. Kohuth Viktor, a Vasivíz Zrt. vezérigazgatója, valamint Boda Csaba a kivitelező Szabadics Zrt. képviseletében. A találkozót Fehér László polgármester nyitotta, aki megjegyezte, habár a projekt megvalósítására közel öt éve várnak az izsákfaiak, azonban hozadéka is lett ennek a várakozási időnek, hiszen az eredeti pályázati feltételekkel ellentétben a fejlesztés immár 100%-os uniós támogatást kapott, így nem igényel önrészt sem az önkormányzat, sem a lakosság részéről. – Az 1994–98-as ciklusban fejeződött be Alsóságon a csatornarendszer kiépítése – emlékezett vissza a polgármester. – Farkas Zoltán, a részönkormányzat akkori vezetője már ekkor megjegyezte, hogy ezután következhet végre Izsákfa. 2012-ig kellett azonban arra várnunk, hogy egy megfelelő pályázattal támogatási kérelmet indíthassunk, elkészültek az előkészületi tervek, megkaptuk a vízjogi engedélyt. A pályázatot azonban 2014-ben mégis elutasították, és áttették a következő uniós ciklusra. 2015-ben ismételten be adtuk a pályázatot, ezek után két évbe telt, mire lezajlottak ismét az engedélyeztetések, a tervezetek módosításai, de most végül minden elkészült, indulhat a projekt. A projektnyitón felszólalt Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője is, aki elsősorban gratulált az izsákfaiaknak a türelmükhöz, megjegyezve, hogy a pozitív elbírálásnak köszönhetően most végre megvalósulhat a fejlesztés a városrészen, ami nagyban hozzájárul a településrész lakosságának komfortérzetéhez. – Most többszáz millió forint értékben tud megvalósulni egy olyan fejlesztés, amely hozzájárul az izsákfaiaknak ahhoz az érzetéhez, hogy a város, az ország és a kormány valóban törődik velük – jelentette ki a képviselő. – Egy nagy összefogás révén sikerült megvalósítani ezt a pályázatot, amelyet hosszú évek előkészítő munkája előzött meg, és most végre átveheti a terepet a kivitelező. A fejlesztés révén sor kerülhet arra, hogy az ingatlanok értéke megfeleljen a 21. század követelményeinek, másrészt azoknak a kívánalmaknak, amelyet a tulajdonosok is jogosan elvárnak. Jó úton haladunk. A ciklus végéhez közeledve azt tudom mondani, hogy többmilliárd forint értékben tudtunk a városnak forrásokat biztosítani, amely érintette az egészségügyet, az oktatási- és közintézményeket, a vasútállomás környékét. Azon dolgozunk, hogy Celldömölk érdekében is minél több sikeres projektről tudjunk beszámolni. Ha vissza tekintünk az elmúlt időszakra, láthatjuk, hogy több tucatnyi ilyen döntés született, amire méltán lehetünk büszkék. Kondora Bálint, a megyei közgyűlés elnöke is alátámasztotta, hogy a projekt csak a széleskörű összefogásnak és együttműködésnek köszönhetően valósul hat meg. A kivitelezésről már egy októberi izsákfai fórum keretében tájékoztatták a lakosságot, Boda Csaba csak megerősíteni tudta a projekt fejlesztési elemeit, az új szennyvízgyűjtő,- elvezető hálózat létesítését, a meglévő szennyvíz átemelő bővítését, a szennyvízátemelő és a gerincvezeték felújítását, továbbá a meglévő szennyvíztisztító telep korszerűsítését. Dr. Kohuth Viktor, a Vasivíz Zrt. vezérigazgatója az üzemeltetés részleteiről tartott tájékoztatót, hangsúlyozva, hogy fontos számukra az izsákfai projekt, hiszen a szennyvízelvezetés megoldása az egyik legfontosabb környezetvédelmi feladata a Vasivíznek. A vezérigazgató köszönetet mondott mindazoknak, akik munkát fektettek abba, hogy a projekt végül megvalósulhasson. Habár a Vasivíz Zrt. csak közreműködőként vesz részt a projekt kivitelezésében, ugyanakkor ők is kérik a lakosság türelmét és együttműködését, hogy a munkálatok a lehető leggyorsabban és a lehető leghatékonyabban lezajlódhassanak. Kohuth Viktor a projektnyitó keretében további Celldömölköt érintő fejlesztésről számolt be, nevezetesen arról az ivóvíz minőség-javító programról, melynek finanszírozásáról jelenleg is zajlanak a tárgyalások. – Celldömölk a megye harmadik legnagyobb városa, 11 ezer lakossal, megérdemli a település, hogy egy 21. századi ivóvízkezelési- technológiával rendelkezzen – jelentette ki a vezérigazgató. A projektnyitón természetesen szó esett a határidőkről is. Ha minden a tervek szerint alakul, még az idei évben elkezdődik a gerincvezeték kiépítése, mely várhatóan a következő év áprilisáig ideiglenes helyreállítással el is készül. A fejlesztés befejezése egy féléves próbaüzemet követően 2019 februárjára várható.


NÉMETH NÓRA

 

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városhza tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

cellkabel peWeb