Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Úton a város Mikulása

2017.12.06.

Németh Nóra

Idén is útra kelt a városi önkormányzat Mikulása, hogy személyesen köszönthesse a település legkisebb lakóit. A menetrend ezúttal sem változott, a Télapó december 6-án kora reggel felkerekedett, hogy felkeresse a város legkisebbjeit.  


Első útja a Városi Bölcsődébe vezetett, ahol szemmel láthatóan évről évre bátrabb gyermekek várják érkezését, ezúttal is sokkal nagyobb volt a kicsik kíváncsisága, mint az ijedtség. A gyermekek örömmel fogadták a Mikulástól az édességet, majd egy közös dal kíséretében búcsúztak látogatójuktól. A bölcsőde után a Vörösmarty úti óvodába vezetett a város Mikulásának az útja, ahol szintén kitörő örömmel fogadták az óvodások. A gyerekek még ünnepi kiegészítőkkel is készültek a Nagyszakállú érkezésére, ki Mikulássapkában, ki rénszarvasagancs fejdíszben énekelte az erre az alkalomra gyakorolt dalokat. Amiért természetesen a jutalom sem maradt el. Ezt követően az Alsósági Tagóvoda volt a Télapó következő állomása. A gyermekek itt is felkészülten várták már az ajándékhozót, versekkel, dalokkal kedveskedtek a Mikulásnak, és bátran válaszoltak a kérdéseire is. Egyhamar kiderült, hogy Alsóságon bizony csak jó gyerekek vannak, így persze ezúttal is mindenkinek járt az édesség. A Koptik úti és a Hajnalcsillag óvodában sem maradt el a Mikulás üdvözlése, a kiscsoportokban még megilletődötten várták a gyermekek a Télapót, aki néhány kedves történettel hamar feloldotta a hangulatot. Végül már a legkisebbek is bátran válogattak szaloncukrot a Mikulás puttonyából. A város Télapója azonban ezúttal sem csak a gyermekekre gondolt, a bölcsőde és az óvodák mellett természetesen idén is ellátogatott a főzőkonyhákra, hogy azokat is megjutalmazza, akik egész évben a város legifjabb lakóiért dolgoznak.


NN

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb