Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Dömölki napok

2017.06.12.

2013 óta már nem csak az alsósági és izsákfai városrészek büszkélkedhetnek önálló rendezvénysorozattal, Celldömölk egykori magjaként a dömölki településrész is évről évre megtartja hagyományőrző nyári hétvégéjét.  


Idén az időjárás is kegyes volt az eseményhez, így semmi nem zavarta meg a romtemplom körül zajló programokat. Délután három órától „Dömölki délután kicsiknek és nagyoknak” címszó alatt kezdődött a programok sorozata. Az egy kori bencés apátság melletti rendezvénytéren főként a gyerekek találhattak kedvükre való elfoglaltságot, ugrálóvár, arcfestés, íjászat és pónilovaglás közül válogathattak a legkisebbek. Tűzoltó és mentőautó bemutatóra is sor került a téren, sőt, a bátrabbak az emelőkosaras kocsi segítségével a magasból is megszemlélhették az eseményeket. Hamarosan aztán a dömölki fakanál főzőverseny is elkezdődött, négy bográcsban főttek az egyedi receptek alapján készülő egytálételek. A dömölki napok alkalmából a romtemplom szombat délutánra színházzá avanzsált, elsőként a Tücsök Bábcsoport Vakarcs című produkciójának helyet biztosítva. A mesejátékot az Ádám Jenő Zenei Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek előadása követte. A diákok szintetizátorral, hegedűvel, furulyával, gitárral és fuvolaszóval színesítették a programkínálatot. Majd a Soltis Lajos Színház legújabb premierjének lehetett részese a közönség. Hosszas felkészülés, gyakorlás és munka után elkészült az Almagránát. A darabbal a társulat nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy a szinte mindenki által ismert bibliai teremtéstörténetet olyan eszközökkel mutassa be, amelyek a színház legeredendőbb formáit idézik meg. Valódi közösségi élmény generálására tettek tehát kísérletet, ahol a „Nyitott Tér”-ben megvalósuló előadásban a nézők nem csak „néznek”, hanem időnként velük együtt játszhattak vagy épp táncolhattak. A nap további részében a zene vette át a főszerepet. Először táncdalfesztiváli hangulatot idéztek a gráciák, majd Ipsics Áron és Szakos Bence zenélt a színpadon. A dömölki napok első napját Mokka Tribute zenekar koncertje zárta. A dömölki napok hagyományos záró eseménye a komolyzenei koncert az evangélikus templomban. Idén június 11-én a Savaria Szimfonikus Zenekar tagjaiból álló vonósnégyes Mérei Tamás csellóművésszel és Kajzinger Ildikó szólóénekessel kiegészülve. A jelenlévőket Söptei Józsefné alpolgármesterasszony köszöntötte, majd a műsorban 18. századi zeneművek hangzottak el: volt között barokk, mint Händel művei, de a bécsi klasszikusoktól is szólaltattak meg darabokat, mint W. A. Mozart divertimentói, vagy Haydn C-dúr csellóversenye, melyben a szólamot Mérei Tamás játszotta. A zene a hangok és a csend érzelmeket kiváltó elrendezése, létezésének lényege az idő. A jelenlévők a megfelelően megválasztott közegben hallgathatták ezt a felemelő élményt nyújtó hangversenyt, melyből még napok múltán is töltekezhetünk. És amint a költő Babits Mihály írja egyik művében: „Megmondom én titkát kedvesem a dalnak: önmagát hallgatja, aki dalra hallgat. Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek."


NN–LA

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb