Születésünnep a Városházán

2017.04.20.

2016-ban hagyományteremtő szándékkal tartották meg Celldömölkön az első születésünnepet. A hagyomány pedig folytatódik, 2017-ben ismét ünnepélyes keretek között, ajándékkal és faültetéssel ünnepelte a helyi önkormányzat, valamint a védőnői szolgálat a város legkisebb lakóit. 


A tavalyi évben került először megrendezésre a városi születésünnep, melynek keretében a védőnői szolgálat az önkormányzattal közösen köszöntötte az előző évben világra jött celldömölkieket. A hagyományteremtő szándékkal indított kezdeményezést idén új helyszínen, de ismét a Tulipánfesztiválhoz kapcsolódva tartották meg április 20-án a Városházán. A programon részt vett az önkormányzat részéről Fehér László polgármester, Farkas Gábor jegyző és dr. Kovács Zoltán képviselő, valamint a Védőnői Szolgálat járási vezetője, Horváth Hajnalka, és a járási tisztifőorvos, dr. Wächter Walter. A rendezvényt a polgármester köszöntője nyitotta, aki beszédében visszaemlékezett az első celldömölki születésünnepre, és örömét fejezte ki, amiért 2017-ben is csaknem 100 celli gyermeket köszönthetnek. Majd az óvodások műsora következett, akik egy verses-táncos összeállítással kedveskedtek a megjelent szülőknek és kisbabáiknak. Végül dr. Wächter Walter járási tisztifőorvos köszöntötte a négy védőnői körzethez tartozó 98 celldömölki gyermeket, akik 2016-ban jöttek világra. A tisztifőorvos a születés városának nevezte Celldömölköt, országosan ismert és elismert szülészetével, ahová az ellátás és a szakmai színvonal miatt még a fővárosból is érkeznek szülés elött álló kismamák. Ezt mutatja a kórház évről-évre növekvő születésszáma is. Dr. Wächter Walter megjegyezte, a folyamatosan változó világban kevés az állandóság, de ezek közé tartozik a gyerekvállalás, a következő generációról való gondoskodás, amely örök érték. A rendezvény a kisgyermekek ajándékozásával folytatódott, a szülők büszkén vehették át a névre szóló emléklapokat és apró ajándékokat. A faültetés az időjárás viszontagságai miatt már korábban megtörtént, a bátrabbak azonban így is megtekintették a tulipánfát, mely mos tantól a 2016-ban születettek elött tisztelegve áll a Városháza melletti parkban. 

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városhza tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

cellkabel peWeb