Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

A Kemenesaljai Alkotókör jubileumi tárlata

2016.12.02.

Németh Nóra

December 2-án az idei év utolsó kiállításának megnyitására is sor került a Művelődési Központ Móritz Galériáján. A tárlat ismét egy jubileumot hivatott ünnepelni: az idén 30 éves Kemenesaljai Alkotókör tagjainak munkái kerültek ugyanis a falakra. 


A hat kiállító művész Banyó Gyula, Barabás Lajos, Nagy István, Dénes Lajos Szilveszter, Galovich József és Katonáné Erdélyi Györgyi, akiknek a neve senki számára nem lehet ismeretlen Kemenesalján, hiszen a művészek itt éltek – és közülük ketten még ma is itt élnek – alkottak és tanítottak. A péntek esti kiállításmegnyitó az Ádám Jenő Zeneiskola növendékeinek hegedűjátékával vette kezdetét, majd Tulok Gabriella, Celldömölk Város Önkormányzatának oktatási és művelődési szakreferense tartott nyitóbeszédet. „A hat alkotó munkáiból nyílt tárlat a miénk is. Közöttünk éltek, nekünk mutattak példát” – kezdte beszédét a szakreferens. Az alkotók szinte egytől egyig művésztanárok is voltak, akiknek a kezei alól rengeteg növendék került ki. Ők pedig felügyelték a kezdetleges ecsetvonásokat, finomították őket, teret és lehetőségeket adtak a szárnybontogatáshoz. 1986 az alkotói közösség nevéhez fűződő első jeles dátum, az azóta eltelt 30 évnek voltak aktív és kevésbé aktív időszakai, de a kör célja állandó volt, a térség művészeit összekovácsolva kitárni Kemenesalját a lakosok elé. Azóta újabb művész generációk nőttek fel, akik elődeik példájából tanulva majd maguk is továbbadhatják a művészet szeretetét, az alkotás élményét. „Hiszen egy közösség lényege, hogy célt adjon és összefogjon” – zárta köszöntőjét Tulok Gabriella. A beszéd után a szervezők nevében Pálné Horváth Mária, a művelődési központ igazgatója köszöntötte a megjelent alkotókat és családtagjaikat, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a tárlat megvalósulhasson. A kiállítás 2017. január 31-ig tekinthető meg a művelődési központ galériáján.


NÉMETH N. 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb