Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Az aradi vértanúikra emlékeztek…

2016.10.06.

Németh Nóra

Az 1848–49-es szabadságharc leverését követően a magyar nemzet 13 hős katonai vezetőjét a hadbíróság halálra ítélte, majd kivégeztette. Idén az aradi honvédtisztek vértanúságának 167. évfordulójára emlékeztek országszerte. 


Celldömölk városának október 6-i megemlékezését ezúttal a rossz idő a művelődési központ falai közé szorította, ahol a Himnusz közös eléneklése után Sipos László, a Soltis Lajos Színház tagja szavalt részletet Faludy György: Október 6. című költeményéből. Majd az ünnepélyes beszéd következett, ezúttal Farkas Gábor jegyző emlékezett az aradi eseményekről és a mártírhalált halt hősökről. Beszédében hangsúlyozta, a tizenhárom aradi vértanú kifejezte az akkori Magyarország társadalmi és etnikai sokféleségét, hiszen az országért együtt küzdött magyar, német, szerb, rác, örmény, akik nemzetiségüktől és társadalmi hovatartozásuktól függetlenül mindannyian hazafinak vallották magukat. Az aradi vértanúkat az eszme melletti kiállásukért ítélték halálra. Farkas Gábor kiemelte, az aradi tizenhárom mártírhalála a mai megosztott társadalomban főként példaértékű. A jegyző beszéde után a Kossuth-nóta hangzott el trombitán Géczi Zoltán előadásában. Az ünnepélyes műsort követően az eseményen résztvevő pártok, szervezetek és intézmények képviselői a 1848–1849-es domborműnél koszorúkkal emlékeztek az október 6-i történésekre és a vértanúhalált halt tábornokokra.


NÉMETH NÓRA

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb