Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Negyedszázados jubileumát ünnepelte a Bárdos Fesztivál

2016.04.25.

A hagyományok szerint az április utolsó vasárnapján megrendezett, immár 25. kórustalálkozónak az idei évben is a Kemenesaljai Művelődési Központ adott otthont. Az 1991 óta megrendezésre kerülő zenei fesztivál ötlete Süle Ferenc karnagy fejéből pattant ki, aki így kívánt tisztelegni Bárdos Lajos emléke előtt, mivel személyes kapcsolat is kötötte az ismert zeneszerzőhöz.  


Az ötlet megszületése után a fesztivál feltételeinek megteremtése volt már csak hátra, melynek kritériumait a Bárdos Lajos Társaság határozza meg. „Az első kitétel az, hogy minimum 3 vagy 4 kórusnak kell a rendezvény keretein belül színpadra lépnie, valamint legalább egy Bárdos művet elő kell adni minden résztvevőnek. Ezen felül a fesztivál két részre tagolódik, a délelőtti programrészben a Katolikus Kegytemplomban, a 11 órai szentmisén énekelnek együtt a kórusok, illetve külön-külön is a négy résztvevő. Közösen Bárdos Lajos: Missa Tertia című művéből énekelünk részleteket, illetve befejezésként elhangzik a Boldogasszony Anyánk című egyházi ének. Azok a kórusok jogosultak részt venni a Bárdos Fesztiválon, akik az összes feltételnek eleget tesznek” – tudtuk meg Süle Ferenc karnagytól. „Min den évben színvonalas műsort állítanak össze a részt vevő kórusok, szinte a Dunántúl összes jelentős énekkara fellépett már a fesztiválunkon az elmúlt 25 évben. Van olyan kórus, aki idén már 6. alkalommal vesz részt rendezvényünkön.” A hagyományokhoz híven az idei évben is négy együttes műsorát élvezhették a vendégek.



A Süle Ferenc által dirigált házigazda Liszt Ferenc Vegyes karon kívül színpadra lépett a keszthelyi Kis Szent Teréz kórus, Pálné Sze len csik Klára vezetésével, bemutatkozott a Jánosházi Egy ház Kórus Nagy Béláné vezetényletével, valamint ismételten láthatta a közönség a Mosonmagyaróvári Lajtha László Vegyeskart is, Wenczlerné Csíki Ilona karnagy vezetésével. A kórus találkozón ízelítőt kaphattunk a részt vevő kórusok széles repertoárjából, Bárdos Lajos művei mellett népdalfeldolgozások, spirituálék, kortárs darabok és egyházi művek is felcsendültek. A rendezvény zárása előtt a kórusok ajándékokkal és dalokkal köszöntötték a vendéglátó Liszt Ferenc Vegyeskart, valamint az idén 75 éves Süle Ferenc karnagyot. A rendezvény zárásaként a hagyományoknak megfelelően a négy résztvevő kórus együtt énekelte el Bárdos Lajos: Tábor - tűznél című szerzeményét, majd dalolással egybe kötött jókedvű poharazgatásra és falatozásra került sor a búcsúzás percei előtt.


CSÁGOLY SZILVIA

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb