Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

50 éves a Liszt Ferenc Vegyeskar

2016.04.25.

Az idei évben ünnepli fennállásának félévszázados évfordulóját a Liszt Ferenc vegyeskar. Április 23-án délután régi és jelenlegi kórustagok daloltak együtt a Kemenesaljai Művelődési Központ színháztermében, melyet szinte színültig meg töltöttek az érdeklődők.  


A kórus 1966-ban alakult, Celldömölki Kis ipariSzövetkezetek Kórusa néven, majd 3 évvel később mintegy 40 pedagógussal bővült a vegyeskar. Süle Ferenc karnagy ezután választott új nevet a kórusnak, 1971-ben a jubileumi Liszt év alkalmából vették fel minden idők egyik le jelentősebb zeneszerzőjének nevét. Már az első néhány évben szép sikereket értek el, sor került a kórus első külföldi útjára is, ami Lengyel országba vezetett. Az alapító tagok közül ma már senki sem tagja a kórusnak, de vannak jó néhányan, akik már évtizedek óta együtt énekelnek. Süle Ferenc karnagy a megalakulás óta, tehát immár 50 éve dirigálja a vegyeskart. A kórus az elmúlt években számos kül - és belföldi felkérésnek tett eleget, számtalan elisme rést, és díjat gyűjtött be. Spanyolországban és Görögországban, Németországban, Belgiumban, Ausztriában és Olaszországban is jártak, de sok hazai kórustalálkozón öregbítették városunk és a kórus jó hírnevét. A vegyeskar fennállásának fél évszázada alatt sokan megfordultak a kórusban, ki hosszabb, ki rövidebb időre.



A szervezők rájuk is gondoltak, minden volt kórustagot meghívtak e jeles alkalomra. Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke elismerő oklevelet ajándékozott a jubiláló vegyeskarnak. Fehér László, városunk polgármestere emléklapokkal és ajándékokkal jutalmazta azokat a kórustagokat, akik jelenleg a kórusban énekelnek. A kórus fennállásának 50., a Bárdos Fesztivál 25. évfordulója mellett még egy jelentős évfordulóról is megemlékezett a városvezető, hiszen Süle Ferenc kar nagy ebben az esztendőben ünnepli 75. születésnapját. A városvezető mellett a kórus tagjai is köszöntötték a karnagyot, közösen egy népdalcsokorral, illetve egyenként egy szál vörös rózsával kívántak hosszú életet Süle Ferencnek. A jubileumi hangversenyre érkező közönség, illetve az egykori kórustagok szinte megtöltötték a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár színház termét. A közel 20 kórusműből álló műsorban betekintést nyerhettek a vendégek a vegyeskar széles repertoárjába. Az emlékhangversenyen elhangzott többek között a névadó Liszt Ferenc Ave Mariája, részletet hallhattunk Vivaldi Gloria c. művéből, számos népdalfeldolgozás, valamint modernebb, kortárs darabok is helyet kaptak az ünnepi műsorban.


CSSZ

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb