Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Egy nap Kresznerics Ferenc emlékének jegyében

2016.02.24.

Németh Nóra

Idén tizedik alkalommal került megrendezésre a Kresznerics Ferenc Anyanyelvi Verseny. A február 24-ei vetélkedőt a Kresznerics év alkalmából számos kísérőprogram követte. A Kresznerics Ferenc Anyanyelvi Verseny első ízben 1994-ben került megrendezésre Celldömölkön.  



2004-ig kétévente várták a vetélkedőre az anyanyelv iránt érdeklődő, helyesírásban jártas diákokat, majd néhány év kihagyás után 2009-ben ismét meghirdették a versenyt, azóta pedig évente tehetik próbára nyelvi jártasságukat a diákok. Az idei év azonban különleges a város és verseny történetében is, ugyan is 2016-ra Kresznerics évet hirdetett a település, a tudós-pap születésének 250. évfordulója alkalmából. A jubileumi év pedig számos kísérőprogramot, emlékünnepséget jelentett a Kresznerics verseny számára. A február 24-ei Kresznerics-napot és a 10. Kresznerics Ferenc Anyanyelvi Versenyt Fehér László polgármester és Németh Tibor könyvtárvezető nyitotta meg hivatalosan a versenyzők és a meghívott díszvendégek előtt. A verseny első szakaszában dolgozatot vártak a jelentkezőktől, majd ennek alapján tizenhárom diák jutott tovább a második fordulóra az ivánci és a helyi oktatási intézményekből. A városi könyvtárban zajló megmérettetés írásbeli feladatokkal kezdődött, a versenyzőknek több feladatlapot kellett kitölteniük. A kérdéskörök a névadó életéhez kapcsolódtak, de a megoldásra váró feladatok között voltak helyesírási, művelődéstörténeti kérdések és játékos nyelvi feladványok is. Az emléknap később koszorúzással folytatódott. A város, valamint a város intézményeinek vezetői, a versenyzők és a meghívott vendégek először Kresznerics Ferenc alsósági sírjánál adóztak tisztelettel a tudós-pap élete és munkássága előtt. A sírkertben dr. Koltai Jenő esperes plébános mondott rövid beszédet az akadémikusra emlékezve, majd a delegáció átvonult az alsósági plébániához, ahol a tavalyi évben avatták fel a Kresznericsnek emléket állító márványtáblát.



A neves nyelvész tiszteletére az emléktáblánál koszorút helyezett el többek között a helyiönkormányzat, a művelődési központ és könyvtár vezetősége, az ivánci önkormányzat valamint a Kresznerics család leszármazottai, akik kizárólag erre az alkalomra utaztak Celldömölkre, hogy közös elődjükre emlékezhessenek. A megemlékezés után a verseny szóbeli fordulója következett, majd este hat órakor ünnepélyes eredmény hirdetésre gyűltek össze a résztvevők és a hozzátartozók a Kresznerics könyvtárban, melyet Fehér László polgármester köszöntője nyitott. A vetélkedőn harmadik helyen végzett Kontics Péter, a Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulója, második lett Imre Balázs szintén a gimnáziumból, az első helyezett pedig Gyarmati Flóra lett az ivánci általános iskolából. A díjazottak könyvjutalomban részesültek, melyet Fehér László polgármester és dr. Koltai Jenő adott át.



Az eredményhirdetés után Kiss Gábor számítógépes lexikográfus, nyelvész előadása következett „Kresznerics Ferenc szótárának helye a magyar szótárirodalomban” címmel. Az előadás után minden résztvevő megtekinthette illetve megvásárolhatta a jubileumi év alkalmából a Tinta kiadó által megjelentetett Aranyigazságok című kötetet, mely 3700 szólást és közmondást foglal magába Kresznerics Ferenc reformkori szótárából. Mivel, ahogy Kiss Gábor is fogalmazott, Kresznerics hagyatékának ápolása a folytonosság fenntartását is jelenti, hiszen a magyar ember számára a legnagyobb hungarikum nem lehet más, mint maga a magyar nyelv.


NÉMETH N.

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb