Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Épületátadó a Népjóléti Szolgálatnál

2016.02.26.

Németh Nóra

Az elmúlt év során a gimnáziummal párhozamosan a Népjóléti Szolgálat három épületének energetikai fejlesztése is megtörtént. Február 23-án Celldömölk országgyűlési képviselője és a város vezetői hivatalos ünnepség keretében adták át a felújított épületeket.  



Nem csak a gimnázium épületét sikerült felújítani az elmúlt év végére, a Népjóléti Szolgálat épületeinek energetikai fejlesztése is megvalósulhatott az idősekkel foglalkozó intézményegységeiben. Ehhez csaknem 150 millió forint pályázati forrás állt az önkormányzat rendelkezésére. A február 23-ai hivatalos átadás a Nemesdömölki utcai épületnél vette kezdetét, mely szintén teljes energetikai felújításon esett át: korszerűsítették a fűtésrendszert, az épület új homlokzatot kapott, megtörtént a nyílászárók cseréje, valamint számos egyéb hőszigetelési munkálatot elvégeztek. Mindez, ahogy a megnyitóbeszédében Sulyok Krisztina, a Népjóléti Szolgálat megbízott igazgatója is fogalmazott, elengedhetetlen volt a gondozottak és a dolgozók részére egyaránt.



A Nemesdömölki utcai épület jelenleg 22 fő bentlakóval működik, akik számára a szolgálat igyekszik a lehető legélhetőbb feltételeket biztosítani, ami a 21. század szociális intézményeiben már alapkövetelmény. Az idősotthonok célja amellett, hogy a bentlakók számára nyugodt, békés, családias légkört teremtsen, az aktív élet biztosítása is. Ezekhez a célokhoz azonban a megfelelő infrastruktúra is nélkülözhetetlen, így az épület energetikai felújítása is szükségszerű lépés volt. Az intézmény vezetője ezért köszönetét fejezte ki a celldömölki önkormányzatnak a pályázat benyújtásáért. Habár a Nemesdömölki utcai idősek otthona 22 fővel működik, legalább a férőhelyek duplájára növelésére volna igény, így az intézmény további, hosszú távú céljai között szerepel a kapacitásbővítés is.



A megnyitó után Fehér László polgármester is köszöntötte az intézmény lakóit, dolgozóit, valamint a rendezvényen megjelent vendégeket, többek között Ágh Péter országgyűlési képviselőt, Gecse József járási hivatalvezetőt, Söptei Józsefné és Lengyel László alpolgármestereket. Majd visszatekintett az idősek otthonaként szolgáló épület múltjára, valamint az otthon pontosan 15 éves történetére. Elmondta, az önkormányzat már korábban elkészítette a Népjóléti Szolgálat épületeinek energetikai felújításáról szóló terveket, ennek volt köszönhető, hogy a hirtelen jött pályázati lehetőséget sikerült kiaknázniuk. Hozzátette továbbá, milyen fontos és megbecsült munkát végeznek az otthon munkatársai, valamint hogy a helyi szociális ellátórendszernek mekkora szerepe van nemcsak a város, de a térség szintjén is. A polgármester után Ágh Péter országgyűlési képviselő vette át a szót, aki megjegyezte, ismét volt értelme az elvégzett munkának, hiszen jó helyre került a bruttó 150 millió forintos forrás. Kiemelte továbbá, hogy Celldömölk számos fejlesztésen, korszerűsítésen esett át az elmúlt években, a város folyamatosan szépül, fejlődik. A 2016-os év az elmúlt ciklushoz képest kevesebb látványos beruházást fog eredményezni, hiszen most az uniós pályázatok előkészítési szakasza zajlik. A beszédek után a Soltis Lajos Színház tagjai tették ünnepélyesebbé a hangulatot verses-énekes produkciójukkal, valamint az otthon egyik lakója szavalt az alkalomhoz illő, megható költeményt. Az ünnepség a Szalóky utcai épület avatásával folytatódott, ahol az említett energetikai felújítások szintén megvalósultak mind a gondozóház, mind az idősotthonként is szolgáló komplex ellátóközpont épületén. Az ünnepi köszöntőket és a Soltis Lajos Színház műsorát szalagátvágás követte, mellyel Ágh Péter országgyűlési képviselő, Fehér László polgármester, Söptei Józsefné alpolgármesteraszony, Sulyok Krisztina intézményvezető, valamint Varga Zoltán kivitelező hivatalosan is átadták a korszerűsített épületeket.


NÉMETH NÓRA

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb