Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Átadták a Celldömölk-Izsákfai Parkerdőt

2015.10.04.

Németh Nóra

Az izsákfai parkerdőt még az 1970-es években alakította ki a Szombathelyi Erdészeti Zrt. jogelődje.  



A Sági-erdőként ismert kirándulóhely akkoriban nagy népszerűségnek örvendett, az évtizedek alatt azonban egyre jobban leamortizálódott, és a látogatók száma is egyre alábbhagyott. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. közjóléti programjának keretében azonban most ismét nyitva áll a természetszeretők előtt. A Celldömölk-Izsákfai Parkerdő átadó ünnepségére október 2-án került sor. A beszédek sorát Bakó Csaba erdőgazdálkodási igazgató nyitotta, aki elmondta, a társaság a 2014-2016-os időszakban közel 600 millió forint értékben végzett olyan közjóléti beruházásokat, melyek Vas megye lakosságát hivatottak szolgálni.

 

Az izsákfai parkerdő 9 millió forintból újult meg, és nyitotta meg újra kapuit a látogatók előtt. Bakó Csaba után Fehér László polgármester mondott avatóbeszédet, majd Ágh Péter országgyűlési képviselő is méltatta a beruházást. Köszönetet mondott az Erdészeti Zrt.-nek, amiért vállalták azt a missziót, hogy önerejű fejlesztéseikkel kiegészítik a megye nagyobb beruházásait, és ezzel még teljesebbé, még élhetőbbé teszik a térséget. Végül Majthényi László megyei közgyűlés elnök mondta el avatóbeszédét, aki szintén köszönetet mondott a beruházásért, felsorolva azokat a további fejlesztéseket, melyek az Erdészeti Zrt.-nek köszönhetően az elmúlt időszakban megvalósulhattak a megyében. A beszédeket a Celldömölki Városi Általános Iskola második osztályos tanulóinak műsora követte, akik versben tudatosították minden jelenlévőben az erdőjárás szigorú szabályait. Majd szalagátvágás következett, mellyel az Erdészeti Zrt. és meghívott vendégeik hivatalosan is átadták a látogatóknak az Celldömölk-Izsákfai Parkerdőt az új tanösvénnyel. 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb