Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Nyitva állt a falu legidősebb háza

2015.09.22.

Németh Nóra

Szeptember harmadik hétvégéje a Kulturális örökség napjai, 2015-ben a „Földbe zárt kincseink” mottót viseli a rendezvény, mely arra utal, hogy az épületek történelmi emlékek, "üzenetek" a múltból. 



A Kulturális Örökség Napjai (KÖN) ma már mozgalom, helyi önkormányzatok, közösségek, szakmai és a civil szervezetek vesznek részt benne, fognak össze, hogy bemutassák épített örökségüket. 2012-ben csatlakozott a mozgalomhoz a tokorcsi Péntek család is, akik a falu legidősebb, közel 150 éves épületének tulajdonosai. „1955-ben költöztünk a lakóházba, azóta áll az épület a család birtokában, amit aztán a szüleim halála után, 1994-ben én örököltem meg. A fennmaradt osztrák térképleletek is bizonyítják, hogy a ház már az 1860-70-es években is állt, így bizonyosan állítható, hogy a település legrégebbi épületéről van szó” – mesélt a lakóházról tulajdonosa, Péntek József. Szeptember 19-20-án így megnyitotta portáját a Péntek család a nagyközönség előtt is.



A ház gazdája, Péntek József és felesége, Anna szívesen vezetett körbe minden érdeklődőt az idős falusi házban. A tulajdonosok nem csak az épület szerkezetét tartják folyamatosan karban, de igyekeznek megőrizni a beltér autentikus jellegét is. A bútorok, dísztárgyak, de gyakran még a használati tárgyak is mind a 20. század falusi miliőjét idézik. A hagyományőrzésből természetesen a család minden tagja kiveszi a részét, a házat díszítő hímzett párnák, ágytakarók, terítők szinte egytől-egyig a ház asszonyának keze munkáját dicsérik, aki számos különböző varrótechnikát és stílust elsajátított, a rábaközitől a torockóin át egészen a moldvai-csángóig. A hétvége során betérő látogatókat pedig szívesen avatták be a vendéglátók a ház történetébe, titkaiba. A Népi Lakóház egész hétvégén tárt kapukkal várta mindazokat, akik érdeklődnek a régi falusi környezet iránt. A tornácos, három helyiségből álló idős vályogház a mai napig lakott, udvara is múltidéző, tulajdonosai pedig mindent elkövetnek, hogy megőrizzék az épület autentikus hangulatát a jelen és a jövő számára.

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb