Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Megtartotta idei első ülését a Helyi Védelmi Bizottság

2015.04.23.

Németh Alíz

A Helyi Védelmi Bizottság aktuális tavaszi félévi ülését Gecse József, a Helyi Védelmi Bizottság elnökének köszöntője nyitotta meg.

Az ülés keretén belül egyes jogszabályi változások miatt a Szervezeti és Működési Szabályzat kisebb módosításai váltak esedékessé, valamint a 2015-ös évre szóló feladat-és munkatervek kerültek elfogadásra. A Helyi Védelmi Bizottság jogszabályban meghatározott feladatköre szerint többek között közreműködik a különleges jogrendben hozott rendkívüli intézkedésekből adódó feladatok végrehajtásában, továbbá béke, rendkívüli állapot, szükségállapot, megelőző védelmi helyzet és váratlan támadás idején szervezi és összehangolja a lakosság polgári védelmével és ellátásával kapcsolatos feladatokat, valamint közreműködik a illetékességi területén működő szervek honvédelmi feladatainak irányításában. A Bizottság a munkatervek elfogadásán túl, az ezekben meghatározott, kötelezően elvégezendő gyakorlatok megvalósításáról is tájékoztatást adott. Ezek közül érdemes kiemelni, hogy a Celldömölki Járási Kemenesalja Mentőcsoport gyakorlatára, valamint Celldömölk Város védelmi gyakorlatára az év második felében kerül majd sor.

Németh Alíz

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb