Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Az új rendelőintézet bokrétaünnepe

2015.04.17.

Németh Nóra

A tavalyi évben 960 millió forintos támogatást nyert a Kemenesaljai Egyesített Kórház azon a pályázaton, mely a járóbeteg-ellátás átalakítását teszi lehetővé Celldömölkön.  



A beruházásnak köszönhetően a jelenlegi SZTK rendelő megszűnik a Kossuth utcában, a szakrendelések pedig a kórház területére kerülnek. A projekt megvalósítása már a tavalyi évben elkezdődött, jelenleg pedig bokrétaünnepéhez érkezett a kivitelezés, tehát az építési folyamat elérkezett az objektum tetőpontjához. Az esemény alkalmából tartottak sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepséget a kórház vezetői és dolgozói, a város képviselői, valamint a kivitelező cég szakemberei.A rendezvényen részt vett Ágh Péter országgyűlési képviselő is, aki köszöntőjében elmondta, jelenleg is zajlanak a tárgyalások a celldömölki kórház szolgáltatási körének bővítéséről, így a helyi egészségügyi intézmény ellátási struktúrája nem véglegesített, a közeljövőben további változásokra lehet számítani. Szintén a változás lehetőségéről számolt be Fehér László polgármester is, aki Söptei Józsefné alpolgármesterrel a Markusovszky Kórház igazgatójával, dr. Nagy Lajossal folytatott tárgyalásokat a közelmúltban, amelyek szintén előremutatóak lehetnek a kórház számára. Az ünnepségen beszámolót tartott még dr. Farkas Péter kórházigazgató is, aki először a kórház történetének nagyobb állomásait idézte fel a megjelenteknek. Felső-Büki Nagy Pál alapítványából 1896-ban kezdte meg működését a Kemenesaljai Egyesített Kórház. 1996-ban egyesült az intézmény az intaházi pszichiátriai intézettel, majd az első struktúraváltás 2006-ban következett be, amikor 80-ról 50-re csökkentették az aktív ágyak számát.

Két évvel ezelőtt, 2012 májusában állami fenntartásba került a celli kórház, ami jelentősen átalakította az intézmény működését, hiszen megszűnt az aktív ellátás finanszírozása a belgyógyászaton és a sebészeten. A kórház történeti beszámolóját követően a kórházigazgató az új rendelőintézet aktuális projektbeszámolóját is megtartotta.Köszöntőt mondott még a kivitelező cég nevében Peresztegi Imre vezérigazgató is, majd az ünnepség hivatalos zárásaként felkerült a bokréta az építés alatt álló objektum legfelsőbb pontjára. Ezzel a kivitelezési folyamat a következő szakaszába lépett, az építkezés előreláthatólag szeptember 30-ig végleg befejeződik, így ősztől teljes kapacitással működhet majd a város új rendelőintézete. 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb