Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

A Tulipánfesztivál első napja

2015.04.18.

Németh Alíz

Változó időjárási körülmények tarkították a Tulipánfesztivál első napját április 17-én. A kezdetben még hiú reményeket keltő bár borús, mégis kellemes idő már a fesztivál kezdésének időpontja előtt átfordult szemerkélő esőbe.

A rendezvénysorozat első momentumára, Fehér László polgármester köszöntőjére a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár Galériájában került sor, mely a Cifra Műhely Egyesület „Cifra Szoba Mérából”című kiállításának adott otthont. A köszöntő kiemelte, hogy a Tulipánfesztivál ötlete a méltán népszerű őszi szüreti felvonulás alapján született meg. A hagyományteremtő jelleggel létrehozott rendezvénysorozat, mint a tavasz hírnöke, az év első szabadtéri kulturális, művészeti, szórakoztató eseménye idén immár második alkalommal viszi városunk hírét az ország számos pontjára. A Hollandiából származó tulipánhagymák tízezreinek kihajtása, kivirágzása unikális külsőt kölcsönöz és egyben pazar látványt nyújt a helyi lakos minden nap bejárt útvonala számára, a városunkba érkező vendégek és turisták pedig kuriózumként tartják számon a színes szirmok pompázását. A Tulipánfesztivál azonban beltéri programokkal is készült a látogatók számára. Az első nap a már említett Deésy Gábor által vezetett Cifra Műhely Egyesület különleges kiállítását tekinthette meg az érdeklődő a KMKK Galériájában. Az Egyesület működése céljaként a Kárpát-medence sokszínű népi kultúrájának megőrzését, az ehhez kapcsolódó értékek feltárásárát és megmentését tűzte ki. Az aktuális interaktív tárlat ezen törekvések kézzel fogható megvalósulása, mely egy teljes cifra szoba bútorzatát mutatja be, amely Erdélyből, azon belül Kalotaszeg egy kis falujából, Mérából származik, mely testvérvárosunktól, Erdőszentgyörgytől nem messze, mindössze 170 km-re helyezkedik el. A bútorzat egy család hagyatéka, mely az újonnan épült házuk képébe már nem illett bele.

                 

A továbbiakban a Tulipánfesztiválra meghirdetett népi ízek versenyének eredményhirdetése következett, melynek első helyén Bolla Lászlóné végzett, aki ajándékcsomagot vehetett át kiváló süteményeiért. A folytatásban a Kemenesaljai Néptánc és Népzenei találkozó lebonyolítására került sor. Első és egyben utolsó szabadtéri fellépőként a Németh János Citerazenekar és a Kenyeri Dalkör állt színpadra, tavaszköszöntő népdalcsokrukat azonban megzavarta az egyre intenzívebben szakadó eső. 

                 

A programok így a KMKK Színháztermébe költöztek, ahol rövid szünet után ismét folytatódott a táncos vigasság. Fellépett a Sárvári Néptánckör csángókat bemutató műsorával, majd mezőföldi táncokkal a Kertai Általános Iskola Néptánccsoportja következett, kiket a gencsapáti Kópic Néptánccsoport isaszegi tánca követett. Őket a színpadon a Szökös Néptáncegyüttes fiataljai váltották, majd az Ispiláng Néptáncsoport és a répcelaki Ümmögő Néptánccsoport vette át a főszerepet. Végül a celldömölki Kemenesalja Néptánccsoport mutatta be új moldvai viseletét. A zenét a táncosok fellépései alatt, majd az est további részében is a Fajkusz Banda szolgáltatta.


 


Németh Alíz

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb