Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Játék a kastélyban

2015.04.02.

Németh Alíz

Molnár Ferenc neve a kevésbé olvasott emberek körében is ismerősen cseng, hiszen legalább egy művével mindenki találkozik élete során, mely általában a Pál utcai fiúk.  



Azonban Molnár Ferenc írói, drámaírói tevékenysége ennél számottevően sokrétűbb, zsenialitását több formában is ki tudta bontakoztatni élete során, így az irodalom és színház kedvelői több síkon is találkozhatnak munkáival, melyek közül számos a mai napig kiválóságnak számít a XX. század magyar művei között. Ezek közé tartozik a Játék a Kastélyban című anekdota is, mely 1926-ban jelent meg először. A darab, mely a színészek álma és rémálma is lehet - hiszen mesterségüket, munkafolyamataikat, életüket mutatja be komikus elemekkel tűzdelve – a mai napig nagy népszerűségnek örvend a nézők és a szakma körében is. Az anekdota bevezető jelenete szerint adott két szövegíró és egy zeneszerző, akik egy varázslatos olasz tengerparti kastélyba érkeznek épp meg, azzal a szándékkal, hogy közöljék az épületben megszálló primadonnával, hogy elkészült a rég várt operett, melynek főszerepében ő tündökölhet. Azonban az élet nem ilyen egyszerű egy gyönyörű kastélyban sem.



A három férfi – köztük a színésznő vőlegénye - meglepődve konstatálja, hogy a művésznő éppen egy fénykorán már jócskán túljutott, ismert színésszel múlatja az időt. Hogyan is lehet megoldani egy ilyen bonyolult helyzetet a lehető legminimálisabb károkozással? Természetesen egy drámaíró segítségével. A 2011-ben létrejött pápai S.K. Társulat alapító tagja, M. Varga Veronika ebbe a történetbe szeretett bele első olvasásra, majd addig győzködte társait, mígnem sikerült rávenni őket, állítsák színpadra e méltán elismert remekművet. Elsőként március 28-án Celldömölkön a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár Színháztermében láthatta a nagyérdemű az S.K. Társulat színészeit e darab szerepeiben. A két felvonásban előadott anekdota elnyerte a nézők tetszését, a premier után tolmácsolásukban a térség több településére is megérkezik a közeljövőben Molnár Ferenc klasszikusa.

Németh Alíz

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb