Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Megalakult a roma nemzetiségi önkormányzat

2014.10.31.

Németh Nóra

Október 12-én lezajlottak a nemzetiségi önkormányzati választások is. Celldömölkön öt jelölt indult a három képviselői pozícióért, akik közül a legtöbb szavazatot Bakonyi László szerezte meg.  


Mellette a roma önkormányzatba bejutott még Bakonyi Richárd és KuckárJózsef, mindhárman a Lungo-Drom jelölőszervezet tagjaiként. Október 27-én tartották meg alakuló ülésüket a nemzetiségi önkormányzat, melyen a megválasztott képviselők mellett jelen volt, dr. Smidéliusz Sándor, a helyi választási bizottság elnöke, valamint Fehér László polgármester. A nemzetiségi önkormányzat tagjai ünnepélyes esküt tettek a roma nemzetiség érdekképviseletére, valamint a roma kultúra és hagyományok megőrzésére és terjesztésére, majd átvették megbízóleveleiket. Az ülésen ezúttal is Bakonyi Lászlót választották meg az önkormányzat elnökének, aki megjegyezte, hosszú ideje ápolnak már jó kapcsolatot a város önkormányzatával, a vezetőkkel is sikeresen tudtak együttműködni. 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb