Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Fogyatékkal élők kulturális találkozója

2014.06.03.

Baranyai-Vajda Zsuzsa

Minden lehetséges, amit közösen szívvel-lélekkel akarunk. – Ennek a mottónak a jegyében zajlott az idei évben a fogyatékossággal élő emberek kulturális fesztiválja, amit húszadik alkalommal vállalt magára a Vas Megyei Mozgássérültek Celldömölki Csoportja.  



Az eseményen minden évben részt vesz dr. Dalos János, a Mozgássérültek Vas Megyei Egyesületének elnöke, aki idén is elsőként köszöntötte a találkozó résztvevőit. A fesztivált Fehér László polgármester nyitotta meg, aki megemlítette azokat a régi és új beruházásokat, amelyek az akadálymentes közlekedést segítik elő a városban. Elismerően szólt továbbá Holpert Jenőné munkájáról, aki 25 éve fogja össze a mozgássérültek helyi csoportját.



A rendezvényen jelen volt Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke, akinek köszöntője után a fellépők kerültek reflektorfénybe. A művelődési központ színháztermében megrendezett fesztiválon több mint 30 műsorszámnak tapsolhatott a publikum. Színjátszók érkeztek Ajkáról, népdalénekesek Pápáról, szavalók Szombathelyről és Budapestről. A fogyatékkal élő emberekkel foglakozó intézmények felkészülten álltak a nézőközönség elé, a gondozók és az ellátottak bebizonyították, hogy közös munkával és kellő akarattal maradandó értéket teremthetnek a színpadon. Az előadók sorába celldömölkiek is beálltak, a Támogató Szolgálat és a Fogyatékosok Nappali Ellátásának tagjai képviselték a helyi intézményeket egy-egy műsorszám erejéig. Habár a zsűri kategóriánként értékelte a látottakat, mégis mindenki győztesként hagyta el színpadot.


 A fesztivál eredményei:


Jelenet kategóriában:

1. Dákai Művészeti Csoport Mici néni holtig tanul c. előadásával

2. Ajkai Látássérültek Egyesülete Háziorvosi rendelőben c. előadásával

3. Ajkai Látássérültek Egyesülete Állásinterjú c. jelenetével

Különdíj: Halimba Nyugdíjas Színkör


Ének-zene kategóriában:

1. Fogyatékosok Nappali Ellátása, Celldömölk

2. Korsics Ádám

3. Csejteiné Riz Ilona, Veszprém

Különdíj: Kulcsár Őrs, Szombathely


Tánc kategóriában:

1. Rolling Counrry Kereskesszékes Tánccsoport, Veszprém

2. Fogyatékosok Nappali Ellátása, Celldömölk

3. Bercsényi Miklós Általános Iskola twist táncosai, Szombathely

Különdíj: Méri Bálintné, Budapest


Vers kategóriában:

1. Farkas Péter, Szombathely

2. Berki Viktória, Szombathely

3. Szabó Petra, Celldömölk

különdíj: Benkő Imre (Ajka), Prizakovics Marianna


 Egyéb kategóriában:

 Különdíj: Honvéd Róbert (Celldömölk), Horváth Kitti  (Celldömölk)

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb