Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Vulkanikus csodák gyereknapra

2014.05.26.

Baranyai-Vajda Zsuzsa

Május utolsó hétvégéjén nem maradhattak program nélkül a gyerekek, hiszen a hónap utolsó vasárnapja hivatalosan is az övüké. A Kemenes Vulkánpark május 25-én ugrálóvárral, koncerttel, kézműves foglalkozásokkal és ügyességi játékokkal várta a családokat.  

Azokban a családokban, ahol egy vagy több gyerek van május utolsó vasárnapja a közös szabadtéri programokról, kirándulásokról vagy egy jó fagyizásról szól általában. A Kemenes Vulkánparkban minderre lehetőség volt május 25-én, ahol a speciális tárlatvezetésen túl számos logikai, ügyességi játékot is kipróbálhattak a gyerekek. A Látogatóközpont melletti füves területen bála labirintus, akadálypálya, láván járás, festés és ugrálóvár várta a


 


 


legkisebbeket, az épületben pedig amellett hogy hűsölhettek különböző kézműves foglalkozásokkal fejleszthették kézügyességüket. A szervezők úgy alakították a programokat, hogy a játék közben a gyerekek ismeretkörét is bővítsék, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy sokkal könnyebben (és szívesebben) tanulnak meg új dolgokat, hogy ha nem száraz tanórai keretek között kell elsajátítaniuk, hanem saját maguk élhetik át. A szabadtéri programok este hat óráig tartottak a Kemenes Vulkánparkban. Délután négy órakor a Kis-Hétrét együttes szórakoztatta a gyerekeket magyar költők megzenésített verseivel. Ezen a vasárnapi délutánon valószínűleg sok gyerekszájból elhangzott, hogy bárcsak mindig gyereknap lenne… 


  


 b-vzs

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb