Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Ének az esőben – fúvósok a kráterben

2014.05.25.

Baranyai-Vajda Zsuzsa

Az elmúlt évtizedben több száz zenész lépett fel a vulkanikus eredetű Ság hegy kráterében a Kráterhangverseny keretében.  

Az utóbbi években az időjárás nem fogadta kegyeibe a rendezvényt, volt, hogy a művelődési központ színháztermébe kényszerültek a zenekarok, vagy a Szentháromság téren kellett megtartani a találkozót. Idén azonban visszatért az eredeti helyszínre a 44. Kráterhangverseny, így a természetjárók május 24-én összeköthették a kultúrát egy kellemes sétával. A közel két órás programban a fúvószenei műfaj kiemelkedő kamarazenészei szerepeltek.



Három órakor Németh Tamás tárogatójátékával kezdődött el a műsor, aki történelmi és katonadalokkal csalogatta a kráterbe az embereket. Négy órakor a Fourtissimo lépett közönség elé popslágerekkel és komolyzenei darabokkal. A négytagú zenekar a rézfúvós hangszerek virtuozitását és a populáris elemeket olvasztotta egybe, mely egy fiatalos, lendületes koncertet eredményezett. A Kuna testvérek alkotta együttes lelkesedését még az aranyat érő májusi eső sem tudta elvenni, tovább folytatták a zenélést, ami mintha még jobban meghozta volna a közönség hangulatát. A pár percig tartó hűsítő zápor után közel egy órát játszott még a Fourtissimo, spirituálékat, magyar klasszikusokat, saját szerzeményeket és könnyedebb darabokat szólaltattak meg hangszereiken. A Kráterhangverseny fellépőinek a szereplését Fehér László polgármester köszönte meg, aki elmondta, hogy a nyáron további kulturális programok várhatóak a Ság hegy kráterében.




b-vzs

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb