Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Celldömölkön járt a híres Moszkvai Szimfonikus Zenekar

2014.03.23.

Németh Nóra

Celldömölkön járt a híres Moszkvai Szimfonikus Zenekar. A fiatal tehetségek a zenetörténet legszebb darabjaiból összeállított repertoárjukat adták elő a közönségnek március 20-án a KMKK színpadán. 

1995-ben alakult meg az Orosz Zeneakadémián a Moszkvai Ifjúsági Szimfonikus Zenekar, amelyet az ország legtehetségesebb fiataljai alkotnak, akik a legnevesebb egyetemeken szerezték diplomáikat. 2012 óta már mint Moszkvai Szimfonikus Zenekar koncerteznek. Kezdetben csak saját hazájukban, később azonban világszerte ismertté váltak. Bejárták egész Ázsiát, mindenhol nagy sikereket aratva, most pedig Európába is elérkeztek. Magyarországi turnéjuk során több nagyobb városban is fellépnek, így március 20-án csütörtök este a Celldömölkön is előadták világszínvonalú koncertjüket. A KMKK színpadán 40 zenész és 4 áriaénekes prezentálta a gálaestet, a két felvonásos Viva, Opera!-t.

A zenekar fiatal karmestere, Jurij Kobelev sok humorral és nagy lelkesedéssel vezette végig a műsort. Programjukban a legismertebb operákat fűzték rövid narrációkkal egy kerettörténetbe, amely így a laikus zenehallgatók számára is élvezhetővé tette az előadást.

Repertoárjukban olyan gyöngyszemek szerepeltek, mint Verdi Traviata-jának vagy Bizet Carmenjének részletei, de elhangzottak például Puccini, Vivaldi és Rossini legnépszerűbb művei is. A tehetséges zenészek nagy lelkesedéssel és látható profizmussal játszottak majdnem két órán keresztül. A legnagyobb elismerést egyértelműen az áriák kapták, a közönség hatalmas tapssal ünnepelte az énekeseket. A zenekar egy remek hangulatú, zseniális koncertet adott, a hallgatók vastapssal köszönték meg a zenei élményt.

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb