Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Évértékelő ülés a polgárőröknél

2014.03.02.

Baranyai-Vajda Zsuzsa

Éves közgyűlését tartotta február 22-én a Celldömölki Polgárőrség. Az évértékelő ülésen a polgárőrök beszámolókat hallgattak meg a 2013-as évről, valamint jutalmakat adtak át a legeredményesebben dolgozó társaiknak. 

Több mint 5000 óra szolgálatot teljesítettek a tavalyi évben a Celldömölki Polgárőrség tagjai. Önkéntes munkájukkal egyre nagyobb szerepet töltenek be a társadalmi bűnmegelőzésben – mondta el az évértékelő ülésen Lacza Péter, a Celldömölki Polgárőrség elnöke. A lakosság biztonságérzetének javítása érdekében jelen vannak a városi nagy rendezvényeken, folyamatosan járőröznek és a rendőrséggel együttműködve számos őrző-védő akciókban részt vesznek. Az egyesületi vezető az ülésen értékelte a polgárőrség 2013-ban végzett munkáját és ismertette a pénzügyi beszámolójukat. Elmondta, hogy a 28 fős egyesületük mellett a városban működik a Vasúti Polgárőrség is, így közel 80 civil bűnmegelőző dolgozik Celldömölk közbiztonságának megőrzésén. Hozzátette azt is, hogy a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság értékelése alapján Vas megye továbbra is az ország legbiztonságosabb megyéi közé tartozik. Az évzáró közgyűlés zárásaként a 2013-ban végzett munka elismeréséül jutalmakat adtak át a legeredményesebben dolgozó társaiknak. Elismerésben részesült Horváth László, Ferenczi Zoltán valamint Vermesi Györgyné.



b-vzs

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb