Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

50 millió forint a Városi Óvoda működtetésére

2014.01.15.

Baranyai-Vajda Zsuzsa

50 millió forintot kapott Celldömölk Város Önkormányzata a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló kiegészítő támogatás keretében. A nyertes pályázat részleteit Kiss Lilla, a pénzügyi osztály vezetője és Fehér László, polgármester január 10-én sajtótájékoztató keretében ismertette.

 


A Vas megyei városok között, többek között Celldömölk is nyert azon a pályázaton, mely a helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését támogatja. Celldömölk Város Önkormányzata a Városi Óvoda működőképességének finanszírozására nyújtott be támogatási igényt, még 2013 szeptemberében. Kiss Lilla, a pénzügyi osztály vezetője elmondta, hogy három jogcímen igényeltek támogatást: a Városi Óvoda működőképességének finanszírozására, a szociális hozzájárulási adó fedezetére valamint a Vas Megyei Önkormányzat felé fennálló tartozás finanszírozására. A támogatást a Városi Óvoda hiányának fedezetére ítélték meg, ennek összege 49 millió 800 ezer forint. A pénzügyi osztály vezetője hozzátette, hogy az állami feladatalapú finanszírozás különösen a gyerekétkeztetésre nem nyújtott kellő normatívát városunkban. A támogatói okiratban felsorolt valamennyi jogcím a Városi Óvoda működési hiányának a finanszírozását szolgálja. Így a közüzemi díjtartozások, az élelmiszerbeszállítók felé fennálló tartozások valamint a feladatalapú finanszírozással le nem fedezett rész költségeit biztosítja az elnyert összeg. A támogatás két ütemben érkezett meg: 2013.december 11-én 24.800.000 forint érkezett az önkormányzat számlájára, majd december 23-án még 25.000.000 forint. Ennek egy része már a 2013-as évben felhasználásra került, a másik része pedig az idei év költségvetésében jelent bevételi forrást.

Fehér László polgármester elmondta, hogy a Városi Óvodát hét település társulási formában tartja fenn. Kiemelte, hogy az intézmény működtetését az önkormányzatok mindenképp vállalták, így támogatás nélkül is biztosítani kellett volna a működési hiányt fedezetét a költségvetésben. - Ezzel az 50 millió forinttal olyan források szabadulnak fel az önkormányzatnál, ami lehetővé teszi azt, hogy olyan feladatokat is végre tudjunk hajtani a városban, ami az itt élők komfortérzetét növeli. Így például 2014-ben több pénzt tudunk költeni utak és járdák építésére Celldömölkön. – tette hozzá a polgármester.

Megkeresésünkre Gasztonyiné Fódi Zita, a Városi Óvoda vezetője elmondta, hogy 2013. január elsejével struktúraváltás történt az óvodában, hiszen hozzájuk került az ezer adagos főzőkonyha (volt Gáyer-konyha) valamint az alsósági óvodai konyha, amivel a celldömölki óvoda dolgozóinak a létszáma is megemelkedett. - Ez plusz feladatokat ró ránk, hiszen az óvodapedagógiai munka mellett meg kell szervezni az ételszállítást, és meg kell felelni a főzéssel kapcsolatos szigorú előírásoknak is. Szerencsés helyzetben vagyok, mert a kollégáim mindenből a lehető legjobbat akarják kihozni, hogy minden a gyerekek és a szülők megelégedésére történjen. Nagy örömömre szolgál, hogy az önkormányzatnak sikerült nyernie a pályázaton, és támogatni tudja az óvoda további működését. – nyilatkozta a Városi Óvoda vezetője.


b-vzs

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb