Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Kockáról kockára, avagy digitális forradalom a moziban

2014.01.14.

Baranyai-Vajda Zsuzsa

A tavalyi év során több pályázaton is sikerrel vett részt a KMKK Art Mozi. Bevezetésre került az online jegyrendelés, elindult a 3D-s vetítés, emellett pedig különböző filmes rendezvényeket is lebonyolítottak pályázati pénzekből. Legutóbb 700 ezer forint támogatást nyert a mozi.  

Még csak két éve nyitotta meg kapuit a KMKK Art Mozija, mégis rohamos fejlődésen ment keresztül ez idő alatt. A digitalizálás a filmvilágot is utolérte, ezt a helyi filmszínház sem kerülhette ki. Habár a 35 milliméteres celluloid évtizedekig állta a sarat, a filmszalagos vetítés mára kikopott a vetítőtermekből és felváltotta a digitális technológia. A képviselő-testület tavaly nyáron úgy határozott, hogy az intézmény bérelhet egy digitális vetítőt - hiszen a legújabb filmek már megkövetelik a korszerű technikát -, amellyel a 3D-s vetítések is elindultak a moziban. Pálné Horváth Mária, a KMKK igazgatója elmondta, hogy ezt követően ugrásszerűen megnövekedett a látogatói létszám, ezzel együtt pedig a bevétel is. Év végén derült ki, hogy az Art Mozi digitális vetítőrendszerére benyújtott pályázaton az intézmény nem nyert, így újra felvetődött a mozizás további sorsa. A képviselő-testület decemberi testületi ülésen úgy döntött, hogy az eddig bérelt digitális és 3D vetítéses technikát megvásárolhatja a KMKK. Ennek köszönhetően a nézők továbbra is a megszokott minőségben, az elsők között láthatják Celldömölkön a premier filmeket. Ez már önmagában is nagy előrelépés, hiszen még a több éves múlttal rendelkező vidéki mozik sorában is ritka, hogy ilyen rövid idő alatt áttérjenek a kópiás technikáról a digitális vetítésre. Ahhoz azonban, hogy a celldömölkihez hasonló mozik a piacon maradhassanak, a pályázatfigyelés szinte elengedhetetlen. Az intézményvezető elmondása szerint az elmúlt évben négy pályázatból három sikeres elbírálás alá esett. Támogatást kapott a mozi különböző filmes rendezvények lebonyolításához valamint az online jegyfoglalás bevezetéséhez. Ez utóbbi olyan sikeres fejlesztés volt, hogy a KMKK Art Mozi, mint a térség követendő példája egy szombathelyi szakmai konferencián is bemutatkozhatott.

A folytatás is jónak ígérkezik, hiszen az Art Mozi már erre az évre is elnyert egy nagyobb összegű támogatást. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 700 ezer forinttal támogatja a celldömölki mozi működését és szakmai fejlődését. – tudtuk meg Pálné Horváth Máriától.


b-vzs

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb