Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

300 millióból újulhat meg a bencés kolostor

2014.01.04.

Baranyai-Vajda Zsuzsa

300 millió forintból újulhat meg a jövőben a bencés kolostor épülete. A kormány határozatát december 21-én sajtótájékoztató keretében jelentette be dr. Veres András megyéspüspök, Ágh Péter országgyűlési képviselő és Kirner Antal Zoltán celldömölki plébános. 

Szolgált már egyházi és világi célokat is Celldömölk egyik emblematikus épülete, a bencés kolostor, mely néhány évvel ezelőtt ismét visszakerült az egyházmegyéhez. Nemcsak a környék, hanem a Dunántúl és az egész ország számára a katolikus egyházi élet központja az épület - mondta dr. Veres András, megyéspüspök a sajtótájékoztatón – hiszen Máriacell után, Kiscell sokak számára ismert, sokan jönnek ide zarándokolni. A második világháború után államosítva lett az épület, és az önkormányzat kapott itt helyet– idézte fel a történelmet a megyéspüspök. Majd a politikai változások után a bencésrend visszakérte az épületet, és felkínálták 99 évre a Szombathelyi Egyházmegye számára, hogy az ismét egyházi funkciókat töltsön be.



A felújításhoz szükséges kiviteli terveket már korábban elkészíttették, az építési engedélyeket pedig beszerezték, mondta a megyéspüspök. Mivel azonban az egyházmegye anyagi forrásai nem tették lehetővé az épület felújítását, ezért Ágh Péter, Vas megye országgyűlési képviselő közbenjárását kérték a kormánynál. - A város egyik szimbolikus épületének megújításáról és új funkciókkal való bővítéséről van szó. Ezt a célt támogatta a kormányzat kiemelten 300 millió forinttal. – fogalmazott a képviselő. Azt is elmondta, hogy rendkívül gyors döntés volt ez, hiszen október 17-én vezette körbe a kolostorban a celldömölki plébános, bemutatva, hogy az apátsági épület jelenleg milyen funkciót tölt be, és milyen megújulási lehetőségek vannak itt. Ezt követően a püspökúrral Orbán Viktor miniszterelnökhöz valamint Lázár Jánoshoz, a miniszterelnökséget vezető államtitkárhoz fordultak és karácsony előtt a Magyar Közlönyben megjelent, hogy Celldömölk városa megkapta a 300 milliós támogatást. – A most megszületett kormánydöntéssel nemcsak a katolikus egyház kapott jelentős támogatást, hanem Celldömölk is. – mondta Ágh Péter.

A felújítás részleteit Kirner Antal Zoltán, plébános ismertette az év végi sajtótájékoztatón. A Koptik Odó utcából átköltözik a plébániai hivatal a kolostorba, ami azért is bír jelentőséggel, mert ezáltal közelebb lesznek a kegytemplomhoz így, ha zarándokok érkeznek a városba eleget tudnak tenni a lelkipásztori tevékenységnek. Az alsó szinten közösségi tereket hoznak létre, ahol különböző rendezvényeket, kulturális esteket szerveznek. Ugyancsak a földszinten kap helyet a Mária Rádió szerkesztősége. Az emeleten vizesblokkal ellátott zarándokszállást alakítanak ki, a volt apátsági szobát pedig helytörténeti múzeumként használják. Sor kerül még a nyílászárók cseréjére valamint a víz-, gáz- és villanyhálózat korszerűsítésére is. A kolostor épületében jelenleg a Szent Benedek Katolikus Általános Iskola első osztályos tanulói részére alakítottak ki osztálytermeket. A tervek szerint az iskola a megüresedő plébániai hivatal helyén fog bővülni a jövőben.


B-VZS

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb