Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Nyílt nap a hivatalban

2013.12.04.

Baranyai-Vajda Zsuzsa

Országszerte nyílt napot tartottak november 28-án a kormányhivatalok. A Celldömölki Járási Hivatal rendhagyó osztályfőnöki órát szervezett a diákoknak és egész napos ügyfélfogadással várta a hivatali munka iránt érdeklődőket.

A Hivatalok Napján országszerte egész napos, reggel nyolc órától este nyolc óráig tartó ügyfélfogadást tartottak a kormányhivatalokban. Gecse József, a Celldömölki Járási Hivatal vezetője elmondta, hogy a 2010-ben megalakult polgári kormánynak elkötelezett szándéka volt a közigazgatás és államigazgatás megreformálása. „Ezeknek a reformoknak a legfőbb iránya, hogy ügyfélbaráttá tegyük a megszokott rendszert” – hangsúlyozta a hivatalvezető, aki hozzátette, hogy a Kormányhivatalok Napjának elsődleges célja, hogy az állampolgárok előtt kinyissák a hivatalok ajtaját, és kötetlen formában tájékoztassák őket a hivatali élet sokrétű feladatairól. A programok egy része az általános és középiskolásoknak szólt, akik betekinthettek a közigazgatás mindennapjaiba, a kormányhivatal felépítésébe és a járási hivatalok működésébe. A pályaválasztás előtt álló diákok hasznos információkat kaptak az önéletrajzírás legfontosabb szempontjairól, az álláskeresésről és a pályakezdőknek nyújtható támogatási lehetőségekről. A program keretein belül a járási munkaügyi központ kirendeltségének vezetője, a gyámhivatal, földhivatal, a járási állategészségügyi és élelmiszerellenőrzési hivatal vezetője is várta a munkájuk iránt érdeklődőket. A nyílt napon a járási hivatal vezetője valamint a szakigazgatási szervek vezetői rendkívüli fogadóórát tartottak és ezzel egyidejűleg a rászorulóknak karácsonyi játékgyűjtést is szerveztek.



B-VZS

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb