Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Elrajtolt a Suli Moped program

2013.11.17.

Baranyai-Vajda Zsuzsa

 


Az Országos Balesetmegőlézési Bizottság a tavalyi évben öt megyében hirdette meg kísérleti jelleggel a Suli Moped programot. A kezdeti sikereknek köszönhetően minden megyében kijelöltek egy általános iskolát, ahol 30 diák ingyenesen szerezhet segédmotoros jogosítványt. Vas megyében a Celldömölki Városi Általános Iskolára esett a választás. Ez nem véletlen, mondta dr. Palkó Andrea, rendőr alezredes, hiszen az intézmény közlekedésbiztonság területén végzett tevékenysége évek óta példaértékű. A Suli Moped program célja, hogy a fiatalok minél korábban megtanulják a helyes közlekedési szabályokat, ugyanis az elmúlt időszakban ugrásszerűen megnőtt a gyalogosok és kerékpárosok által okozott balesetek száma. A Városi Általános Iskola 7. és 8. osztályos tanulói november 14-én a Safety-Hungary instruktorai révén balesetmegelőzési oktatásban vettek részt. Ezután egy 15 feladatból álló KRESZ-tesztet töltöttek ki, majd egy motor szimulátoron mérték fel az ügyességüket. A versenynek komoly tétje volt, hiszen a legjobb eredményt elért 35 diák ingyenesen megkezdheti a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti tanfolyamot. Az elméleti vizsgán legjobban teljesítő 30 tanulónak pedig a gyakorlati oktatás is térítésmentes lesz. A cél az, hogy a tanév végére kézhez kapják a segédmotoros jogosítványt, melynek minden költségét a rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Osztálya viseli.


B-VZS

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb