Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Beszélgetés alkotmányos keretek között

2013.11.03.

Baranyai-Vajda Zsuzsa

Újabb közéleti szereplő fogadta el a Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület meghívását a Közéleti kávézó című rendezvényre. Október 25-én, egy népszerű egyetemi tanár, dr. Kiss László alkotmánybíró volt a város vendége.

Ismét Vas megyéből elszármazott befolyásos személyiség volt a Közéleti kávézó rendezvénysorozat vendége. Ezúttal dr. Kiss László alkotmánybírót köszöntötte a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtárban Fehér László, a Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület elnöke. A jánosházi születésű professzor nem is olyan régen – a település városavató ünnepségén - vehette át szülővárosától a díszpolgári címet. Ugyan már több mint negyven éve Pécsett él - és az elmúlt 16 esztendőt Pécs és Budapest közötti ingázással töltötte - de amikor csak teheti, hazatér szülőföldjére, Kemenesaljára. Nem titkolta, hogy első generációs értelmiségi családból származik, apja suszterként kereste a megélhetést, édesanyja pedig háztartásbeliként nevelte három testvérével együtt. Dr. Kiss László elmesélte azt is milyen út vezette őt a taláros testülethez. Jogi karrierjét a pécsi egyetemen kezdte el, ahol a mai napig tanít. 1998 óta alkotmánybíró. A korábbi törvény szerint is az első ciklus után újraválaszthatók voltak az alkotmánybírák, ez azonban ritka volt a gyakorlatban. Kiss Lászlót viszont 2007-ben újra megválasztották, így már a második ciklusát tölti a jogi pálya csúcsán. Az egybegyűltek élvezettel hallgatták a népszerű egyetemi tanár történeteit, aki szívesen mesélt néhány humoros jegyzőkönyvi esetről, melyből már egy egész gyűjteményt őriz a fiókjában. Természetesen kedvenc témájába a jogalkotásba is belemerült. Nem rejtette véka alá szomorúgát, amikor arról beszélt, hogy az 1990 utáni nemzedék mennyire „elveszett a világban”. Elképedt, amikor az egyetemen a hallgatóinak arról beszélt, hogy régen nyomtatványon kellett engedélyt kérni a csókolózáshoz, és senki nem kételkedett abban, hogy a professzor úr viccel. Ilyen és ehhez hasonló történetekkel csalt mosolyt a jelenlévők arcára, akik saját kérdéseiket is feltehették a jogtudósnak. A rendezvényen résztvevők a közel két órás beszélgetés során egy közvetlen, jó humorú embert ismerhettek meg közelebbről.


 



 


B-V ZS

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb