Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Idősen is fiatalosan

2013.10.02.

Baranyai-Vajda Zsuzsa

A hatvan év feletti korosztály számára szerveztek kulturális és művészeti vetélkedőt szeptember 19-én a KMKK-ban. A megyei Ki mit tud? versenyen az idősek fiatalos lendülettel mutatták be produkcióikat.

   


Nemcsak a húszéveseké a világ. Akár ez is lehetett volna a mottója, annak a megyei rendezvénynek, amely az Emberi Erőforrások Minisztérium és a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesületének közös szervezésében került lebonyolításra, Celldömölkön. Az idősek határokon átívelő kulturális és művészeti vetélkedőjének résztvevőit a városvezetés nevében Fehér László polgármester köszöntötte. A fesztivált a SZIME Vas Megyei Tagozatának vezetője, Csizmaziáné Hubert Mária nyitotta meg, aki egyben a Népjóléti Szolgálat igazgatója is. Az intézményvezető megnyitó beszédében azt hangsúlyozta, hogy ez a rendezvény jó példája annak, hogy a civil szervezetek és az önkormányzati intézmények megmutassák együttműködő képességüket. Hozzátette azt is, hogy az idős generáció életmódja, szokása átalakulóban van, egyre inkább fiatalosodik ez a korosztály. Éppen ezért olyan foglalkozásokat kell nekik szervezni, melyek lekötik a figyelmüket, ugyanakkor az érdeklődésüknek megfelel és a szellemüket is frissen tartja. Ennek a kihívásnak kiválóan megfelel az a kulturális fesztivál, melynek megyei elődöntőjét első ízben rendezték meg városunkban. A válogatón közel 100 fellépő, több mint 25 műsorszámban mutatta meg a tehetségét. Az egykori Ki mit tudok hangulatát felelevenítő vetélkedőn egymást váltották a fellépők, akik korukat meghazudtolva adták elő műsorszámaikat. Voltak, akik egyénileg próbáltak szerencsét, mások csapatban érezték magukat erősnek. A szereplők sorába a Népjóléti Szolgálat örökifjú tagjai is beálltak, akik a hétköznapokban is aktív kulturális életet élnek. Kuruczné Falusi Tünde, a Népjóléti Szolgálat Idősek Klubjainak részlegvezetője elmondta, hogy a megye számos településéről érkeztek fellépők.


  


A celldömölki rendezvény az országos elődöntő előszobája volt. A kiválasztottak Pécsett mérettetik meg magukat legközelebb, a legügyesebbek pedig a Budapesten megrendezésre kerülő országos döntőben bizonyíthatnak. Habár a verseny tétje a továbbjutás volt, ennek ellenére a fellépők tapssal bátorították egymást. A zsűri az utolsó műsorszám után meghozta a döntést és kihirdette a nyerteseket.



Vers, próza kategóriában aranyminősítést kapott Hencz Ottóné, Mézga Gizella és Bartha István, aki bejutott az országos elődöntőbe. Zene kategóriában aranyminősítéssel jutalmazta a zsűri Gál Pál és Sinkó Pál műsorát, a Szirének Trió népdalválogatását, Tóth Vásárhelyi Ilona musical előadását valamint az Őszirózsák és a Szivárvány kórus produkcióját, akik ott lehetnek a területi selejtezőn is. Egyéb kategóriában az Őszirózsák tánccsoport képviselheti megyénket a vetélkedő következő fordulójában.


 


B-V ZS

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb