Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Együtt a közös célért

2013.09.24.

Karvalics Roxána

A Népjóléti Szolgálat szerveinek vezetői folyamatos tréningen vettek részt az elmúlt hetekben. A mai rohanó világban napról napra újabb változásokat érzékel az ember mind szociális területen, mind a tudomány területén. Éppen ezért van szükség arra, hogy korszerűen fejlesszék képességeiket a szociális területek felelősei.

 A foglalkozás résztvevői rendszeren találkoznak különböző helyeken, ezek a tréningek segítenek, hogy az egyes területek vezetői szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki egymással, megismerhessék egymás munkáját, így új ismeretekkel gazdagíthatják tudásukat. Jelenleg arról szól a közös munka, hogy a szociális területen lévő különböző szakterületek, hogyan tudnának még inkább együtt működni, illetve hogyan tudnának új energiákat, új ismeretek elsajátítani miközben együtt gondolkodnak és egymást támogatják. ,, A tréningek során rádöbbentünk arra, hogy noha egy cégnél dolgozunk, mégsem ismerjük egymást eléggé. A foglalkozásokon megtapasztaltuk azt, hogy milyen vezetni, milyen vezetve lenni különböző feladatok kapcsán, illetve azt, hogyha egy csapatban evezünk egymást segítve, akkor sokkal hatékonyabban tudunk dolgozni.”- fogalmazta meg gondolatai Martoniczné Németh Éva, a védőnői szolgálat képviselője. A különböző szociális területek vezetői kitartóan és keményen dolgoznak, a közös munkát előzetes felkészülés előzi meg. A legtöbb szervezet állandó megújulás előtt áll, ezek a változások mindig új feladatokat, új helyzeteket hoznak, ehhez kapnak segítséget a foglalkozásokon. A projekt TÁMOP-os pályázat egyik részeként valósult meg, így a településnek nem kell külön pénzügyi forrást biztosítania erre a célra. ,,Az önkormányzat a gazdája ennek a pályázatnak. Rendkívüli nyitottságra vall, hogy egy önkormányzat felvállalja azt, hogy egy ilyen változásban elinduljon, ami nagyon fontos dolog akár a lakosság, akár a szakmai területen dolgozó kollégák számára.” – nyilatkozta Varga Zoltánné, szervezetfejlesztő tréner. A Népjóléti Szolgálatnak hamarosan lesz saját honlapja, ezen az oldalon megjelennek majd a dolgozók, különböző rendezvények, illetve a nyilvánosság segítségével letisztul majd a lakosok előtt, hogy milyen szolgáltatást tud nyújtani például egy klub, vagy egy bentlakásos-intézmény.


Karvalics Roxána


 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb