Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Numizmatikai nyári egyetemnek adott otthont városunk

2013.07.10.

Baranyai-Vajda Zsuzsa

Az éremverés születésétől kezdve a papírpénzek hamisításáig, sokféle téma került szóba a június 7-9. között megrendezett XXV. Numizmatikai Nyári Egyetemen, mely városunkban jubilált. A szakmai napon résztvevők színvonalas előadásokon vehettek részt és megismerhették Celldömölk nevezetességeit is.

 



Jubileumát ünnepelte idén az egykori kultúrpolitikus, a jeles pénztörténész, Hóman Bálint nevével fémjelzett Numizmatikai Nyári Egyetem. A régi pénzérmék szerelmeseinek legnagyobb szakmai fóruma nagy érdeklődés mellett zajlott, a június 7-én kezdődő rendezvényre az ország különböző tájáról közel nyolcvanan érkeztek. Az éremgyűjtők éves továbbképzése ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, ahol dr. Török Pál, a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének elnöke méltatta az amatőr és hivatásos gyűjtők több évtizedes hagyományát. „Az esemény célja, hogy a numizmatika, mint a történelem segédtudománya, minél szélesebb körben ismertté váljon” – mondta az éremgyűjtők vezetője. A megnyitón beszédet mondott Kovács Ferenc, a Vas megyei közgyűlés elnöke és Karádi Mihály, Celldömölk város képviselő-testületének tagja. Az eseményt Novák Fanni Mónika verssel színesítette, majd a 25. évfordulóra szervezett emlékkiállítás nyílt meg. A háromnapos találkozón a téma legismertebb szakemberei tartottak előadásokat az éremverés születéséről, a papírpénzek hamisításáról és a fémpénzek tisztításáról. Az egyetem hallgatói megismerkedhettek a kitüntetések és jelvények eredeti és másodpéldányaival, mindemellett a Habsburg Birodalom rézpénz veréséről hallhattak érdekességeket és még borlovagavatásra is sor került. A szakmai programot városnéző séta színesítette. A házigazda szerepét a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének Celldömölki Csoportja töltötte be. A dr. Hollósy István vezette celli szervezet, kiemelkedő bázist jelent országos vonatkozásban, évente éremgyűjtő találkozókat szerveznek, valamint aktuális kiállításokkal teszik még ismertebbé ezt a szenvedélyt.


Vajda Zsuzsa

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb