Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Az én városom, Celldömölk

2013.05.24.

 Megjelent a Szülőföld Kiadó Az én városom könyvsorozatának legújabb példánya, immár Celldömölk címmel. A könyv kizárólag helyi gyerekek munkáit tartalmazza. A rajzpályázat nagy népszerűségnek örvendett, hiszen közel 600 rajz és festmény készült különböző technikákkal, ebből 60 jelent meg a könyvben. A szervezők, Gyurica Imre és Farkas Csaba arra voltak kíváncsiak, hogy milyen Celldömölk-kép alakult ki a gyerekekben óvodás kortól a gimnazistákig. Lehetséges, hogy a gyermeki szem olyasmit is észrevesz, amire a felnőttek fel sem figyelnek. A rajzok mellett a könyv rövid gondolatokat is tartalmaz, amelyben a gyerekek kifejezik, miért érzik magukénak a várost. Május 24-én került sor a könyv bemutatására, valamint a legjobb alkotások díjazására. Az ünnepélyes megnyitón Fehér László polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd Illés Erika szobrászművész, egyben a zsűri elnöke fejezte ki háláját és gratulációját. A rendezvény során az óvodások adtak ízelítőt műsorukból, valamint a Celldömölki Városi Általános Iskola és EPSZ 7. osztályos tanulója szavalta el Káldi János Kemenesalja című versét, a Városi Énekkar előadásában pedig a Búcsúzás Kemenesaljától című művet hallhatta a közönség. Végül a műsorvezetést a Soltis Lajos Színház két tagja vette át, akik a képek árverezésében segédkeztek. Az ebből befolyt összeget a Városi Általános Iskola és Bölcsőde javára fordítják. A legjobb munkákat ajándéktárgyakkal jutalmazták. A legkiemelkedőbb alkotás tulajdonosa Szerdahelyi Petra volt, aki a Szent Benedek Katolikus Általános Iskola 5. osztályos tanulója.

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb