Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Élménydús nyári napok Dömölkön

2013.06.10.

Baranyai-Vajda Zsuzsa

Az alsósági és izsákfai városrész után újabb rendezvénysorozatot üdvözölhetünk Celldömölkön: a Dömölki Nyári Napokat. Június 8-án és 9-én felpezsdült a romtemplom és az evangélikus templom környéke, két napon át tartó gyermek és felnőtt szórakoztató programokban volt része a helyieknek. A cél az volt, hogy a szervezők megmozgósítsák a település ezen részén élőket, és a város kulturális vérkeringésébe bekapcsolják őket.

Pórdömölk és Nemesdömölk. Ma már egyre ritkábban használjuk ezeket a városrész megnevezéseket, pedig településünk magja egészen idáig vezethető vissza. Sokan nem is gondolnák, hogy milyen nagy számban élnek a mai Celldömölk régi történelmi területén, a dömölki városrészen. Ez a településrész kicsit méltánytalanul elfeledett történelme inspirálta a szervezőket arra, hogy a celliek közül minél több emberrel megismertessék lakóhelyük múltját, és erősítsék bennük a városrész-tudatot. Így született meg a Dömölki Nyári Napok rendezvénysorozat ötlete, mely első ízben került megrendezésre a körzetek képviselői és a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár által.


A hétvégi családi programdömpingnek a derült, kellemesen meleg  idő is kedvezett. Szombaton a romtemplom és környéke adott helyet a rendezvénynek. Az 1200-as években épült, mára műemlék épületként számon tartott templom maradványai ma is jelzik, hogy ennek a városrésznek nagy múltú történelme van. A reggeli zenés ébresztőről az Ádám Jenő Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény fúvószenekara gondoskodott. Délután változatos programokba kapcsolódhattak be a helyiek, kicsik és nagyok egyaránt találtak kedvükre való elfoglaltságot. A gyermekeket lovaglás és sétakocsi várta, de játékos és kézműves foglalkozások közül is válogathattak. A délután folyamán egyre többen néztek ki a városrészre. A romtemplom ódon falai közé a Soltis Lajos Színház előadásai vonzották a tekinteteket. Hasonló sikert aratott a balatonboglári evangélikus gyülekezet Seven Houses gospel kórusa is, akik könnyed kórusművekkel és afro-amerikai spirituálékkal kedveskedtek a közönségnek. A programok ideje alatt dömölki falatozó és kortyoló várta a lakosokat. A szombati nap fénypontja egy tehetségkutató műsor győztese, Oláh Gergő volt. Az év felfedezettje díjat elnyert énekes koncertje még több érdeklődőt vonzott a romtemplommal szemben lévő rendezvénytérre, ahol az esti programokat a Tequila zenekar utcabállal zárta.


Másnap az evangélikus templom kertjében folytatódott a vigasság. Az árnyas fák alatt felállított színpadon egymást váltották a fellépők. A sort a Berzsenyi Táncszínház előadása nyitotta meg, majd a Kemenesaljai Művelődési Központ művészeti csoportjai szórakoztatták a lelkes közönséget. A Tücsök Bábcsoport és az Ultraviolák műsorát követően az Energy Dance Sporttánc Egyesület és a Rocky Dilly ARRC táncosai mutatkoztak be. Régi és új slágereket énekelt a Flame együttes, majd a Pápai Musical Stúdió előadásában örökzöld melódiák csendültek fel, elsősorban Koncz Zsuzsától, Kovács Katitól és Zalatnaytól. A műsorokkal párhuzamosan a gyerekeket ügyességi játékok, kvíz feladatok várták a parkban. A családi délután stílszerűen a városrész közepén magasodó evangélikus templomban ért véget. Nem véletlenül, hiszen a dömölki városrész egyháztörténeti szempontból is nagy jelentőséggel bír. A nemesdömölki evangélikus egyház korábban nagy vonzáskörzettel rendelkezett, több mint száz faluból jártak ide istentiszteletre és egyéb egyházi alkalmakra. A záró rendezvényen egybegyűltek Finta Gergely orgonaművész hangversenyét és a Süle Ferenc vezette Liszt Ferenc Vegyeskar kórusműsorát hallhatták. A hagyományteremtő céllal életre hívott programsorozat beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a szervezők bíznak benne, hogy a nyári napoknak jövőre is lesz folytatása.

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb