Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Ételosztás

2013.05.02.

 2013. április 27-én a celldömölki evangélikus templom mögötti parkolóban ingyenes ételosztásra várták a rászorulókat. A szervezők az adók 1%-ból kapott összeget fordították erre a célra.


 A Magyarországi Evangélikus Egyház, a Celldömölki és Bobai Evangélikus Egyházközségek segítségével április 27-én délután 14:00 és 16:00 között nyilvános, ingyenes ételosztást szerveztek az arra rászorulók számára. A lebonyolításban az egyházközösség intézményei is segédkeztek, a Hajnalcsillag Evangélikus óvoda és a Lakos Ádám Evangélikus Szeretetszolgálat Boba is. A rendezvény az Evangélikus egyház 1%os kampányának a része. Országos szintű, hiszen ezen a napon ugyanebben az időben 17 helyen osztották szét az ételeket az önkéntesek. Adataink szerint tízezer adag babgulyás került kiosztásra, ebből a celldömölkiek 500 adagot kaptak. Bánhalmapusztán pedig 48 adag ételt kaptak, ahol a lakosok nehéz körülmények között élnek. Az étel kiosztása előtt a jelenlévők közösen elmondták az asztali áldást. A rendezvényen részt vett a Fehér László, Esztergályos Jenő, az Apáczai Kiadó vezetője, Rácz Dénes lelkész, Rostáné Piri Magda esperesasszony, Mórocz Zsolt egyházmegyei felügyelő, valamint Szomjú Tamás fővédnök. Az ételosztást városunk polgármestere, Esztergályos Jenő és Rácz Dénes lelkész kezdte meg. A rendezvény elérte a célját, ami a rászorulók segítése és mosolyuknak teljesebbé tétele volt. Információink szerint az Apáczai Kiadó felajánlásával 243 millió forint értékű tankönyvet adományoztak határon túli magyar iskoláknak.

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb