Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Gyermeknap

2013.05.31.

Az idei évben május 26-án ünnepelték a gyereknapot, ami a világon sok országban ünnepnap. Vasárnap egész napos programokkal várták az érdeklődőket a Kemenes Vulkánparkba.


 


A nemzetközi gyermeknapot a világ számos országában megünneplik. 1931 óta tartják meg Magyarországon ezt az ünnepnapot minden év májusának utolsó vasárnapján. Ilyenkor országszerte rendezvényekkel, színes programokkal várják a családokat. Celldömölkön a idén a Kemenes Vulkánpark adott otthont a gyerekeket ünneplő eseménynek. A programok egész nap zajlottak, így a vasárnap a gyermeknap jegyében telt. A szervezőknek sikerült színes programokat összeállítania, amivel elvonták a kicsik figyelmét. A nagyobbak sem unatkoztak, hiszen körbejárhatták az egész épületet és megtekinthették a kiállítást. A programok között szerepelt arcfestés, kincskereső játék, és rajzverseny is. Természetesen minden feladat a kiállítással volt kapcsolatos. A gyerekek köveket festhettek, színezhettek, valamint vulkánokkal kapcsolatos meséket, filmeket is nézhettek, az udvaron pedig akadályversenyen mérhették össze tudásukat a kisebbek. A nap fő szenzációja a vulkánkitörés, illetve lávafolyás illusztrálása volt, amelyben a szervezők segédkeztek. Az élménypark tartogat még programokat az idei évre nézve. A legközelebbi esemény a június 22-én lesz, ugyanis a Vulkánpark csatlakozott a Múzeumok éjszakájához, valamint augusztus 31-én Vulkanália fesztivál várja majd az érdeklődőket, szeptember 28-án pedig a Kutatók éjszakája lesz, amikor neves kutatók, vulkanológusok látogatnak el Celldömölkre.

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb