Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Nádasdy Lajos köszöntése

2013.01.29.

Születésnapi köszöntő


Lajos bácsi akkurátus ember. Vallja, hogy csak az lehet jó lelkipásztor, aki tökéletesen felkészült minden egyes prédikációjára. Így tette ezt egész életében, de nem csak egyházi szolgálatában, hanem az élet minden területén. Alapos az iratok, levelek iktatásában, amikor ez a dolga. Alapos a könyvtári – levéltári anyagok rendszerezésében, amikor az a dolga. Sőt, akkor is, ha nem is feladata. Szereti a rendet, türelmes, aprólékos, de sosem vész el a részletekben.


Celldömölki lakásán köszöntötte őt Fehér László polgármester, Farkas Gábor jegyző, levéltáros barátai közül Feiszt György és Tilcsik György, a vasi és helybéli honismeretisek közül Zsámboki Árpád, Káldos Gyula és nem utolsósorban Lendvay Istvánné tették tiszteletüket Lajos bácsinál. A helyi televízió riportot készített legfiatalosabb százévesünkkel.


Magam, a képeimmel kísérelem meg visszaadni a kis lakásban hirtelenjében összesereglett ünneplő sokaság jó hangulatát. Lajos bácsi mindenkinek példát ad ma is, ahogy fáradhatatlanul figyel mindenkire, társalog, pózol a kamerának, mesél fordulatokban nem szűkölködő életéről.


Az alábbi interjú, Nádasdy Lajos 2013. január 28-án betöltött 100. születésnapja alkalmából jelent meg a Dunántúli Református Egyház kerület honlapján. Ebből emelek ki egy helyi vonatkozású részletet.

Miként is lett gimnáziuma Celldömölknek?


Alaposan nekiláttunk a dolgoknak, az én kezembe futott össze minden szál. Az összes községtől megkérdeztük, hogy kik jönnének ide gimnáziumba, létszámot, mindent meghatároztunk, képviselő testületet. S akkor volt egy olyan esetünk, hogy tavasszal, 46 júniusában kellett volna egy nagygyűlést tartani itt. És nem jöttek meg. Kinevettek bennünket, s akkor én dühösen fölmentem, s nem éppen dicséretes módon énekeltem Péter bácsinak, meg ottan a Nánásy volt az ilyen ügyek szervezője. S akkor azt mondtam, hogy rendben van, csúffá tettek bennünket, de egy gyűlést feltétlenül kérünk az ősszel, de annak az idejét, meg hogy ki legyen, azt mi határozzuk meg. Ebbe bele is mentek. Így történt, hogy amikor már a teljes előkészület megvolt, sikerült megegyezni abban, hogy 46 szeptemberében Keresztury Dezső, a kultuszminiszter jön ide. Megígérték, én aztán többször is fönn voltam, tényleg, ez így történt. A Keresztury lejött, egy igen nagy gyűlést szerveztünk itt neki, két-három ezer ember volt itt, vidékről is. És kérlek szépen, míg fölment oda a pulpitusra, oda, ahol most a posta van, addig nem volt ott semmi sem látható. Hanem amikor a Nemzeti Bizottság, akkor még a Buday Feri üdvözölte, és említette, hogy gimnázium kéne Cellre, egyszerre előkerültek a transzparensek, meg a nagy üvöltözés, hogy „gimnáziumot Celldömölkre”, Keresztury meglepődött. Nem gondolt ő arra, hogy itt ilyen gyűlés fogja fogadni. Én sem mondtam neki sose. S akkor azon a gyűlésen megígérte a gimnáziumot Celldömölknek. 


Ez annyira tény kérlek szépen, hogy amikor nekiadtuk a dokumentumokat egy nagy halommal, és én újra, amikor megírtam a gimnáziumszervezés történetét, átnéztem őket, oda van írva a kérésünkre az államtitkárnak, a Nagy Józsefnek odaírta, hogy mindent el kell követni, hogy gimnázium legyen Celldömölknek. „Megígértem: Keresztury”.


Úgyhogy meg is történt, ősszel megkaptuk a gimnáziumra az értesítést, de csak 1947. januárjában nyílott meg, mert addig tartott míg igazgatót… Pápáról a gimnáziumból akartam, a későbbi igazgatót a Rab Pista bácsi után, nem is tudom ki lett az igazgató… azt hívtam meg először igazgatónak, de aztán később lemondott, hogy nem vállalja mégsem a szervezést, aztán lett a Vass Károly. Most a 60 éves jubileumon az igazgató köszöntött is, mint aki református lelkész… Nádasdy Lajos… hát a kutya se tudja máma már jóformán… meghívta ide Keresztury Dezsőt és hát azután lett gimnázium. Nagy tapsot arattam, hogy úgy mondjam.


Interjú a 95 éves Nádasdy Lajossal (2008).


A fényképek a születésnapi köszöntésről megtekinthetők itt.


 

Cimkék

Celldömölk

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb