Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Nem árt az óvatosság

2012.05.21.

A kanyaróról az ukrajnai járvány és a foci EB kapcsán Ahogy a híradásokból értesülhettünk róla, Romániában és Ukrajnában is kanyarójárványt észleltek a szakemberek. Ukrajnában az év eleje óta több mint 5000 megbetegedést diagnosztizáltak.


A betegség kórokozója a rendkívül fertőzőképes kanyaró vírus, mely cseppfertőzéssel, közvetlen érintkezéssel terjed. A lappangási idő 8-13 nap, ezt követően láz, köhögés, hurutos tünetek jelentkeznek. A betegség jellegzetes tünete a száj nyálkahártyáján megjelenő tűszúrásnyi piros foltok. Ezt követő 1-2 napon belül, többnyire a fül mögül kiindulva s lefelé terjedve kiütések jelennek meg. A betegség szövődménye lehet középfül- és tüdőgyulladás, valamint gége- és légcsőgyulladás.


A betegséggel kapcsolatos felhívásnak az adja a szükségességét, hogy 2012. június 8-a és július 1-je között Ukrajna az egyik rendező országa a Labdarúgó Európa Bajnokságnak. A járványügyi szakemberek véleménye szerint magas a kockázata annak, hogy akik nem részesültek védőoltásban, és nem estek át a betegségen, azok a tömegrendezvényen megfertőződjenek.


A magyar járványügyi helyzetről elmondható, hogy hazánkban 1969 óta kötelező védőoltásként szerepel a kanyaró elleni védőoltás. A szakemberek szerint a magyar állampolgárok tekintetében kicsi a valószínűsége az esetleges fertőződésnek, de természetesen nem zárható ki, éppen ezért „nem árt az óvatosság”! A szakemberek szerint a 34-42 évesek körében javasolt egy újabb védőoltás beadatása, a korábban kapott oltás felelevenítésére, mivel ők gyermekkorukban csak 1 oltást kaptak. Az ennél idősebb korosztálynál valószínűsíthető a betegség természetes úton való átvészeltsége; a fiatalabb korosztályba tartozók már két oltásban részesültek.


A védőoltások a felnőttek számára térítéskötelesek, a nemzetközi oltóközpontokban igényelhetők – Népegészségügyi Intézet Szombathely, Sugár út 9. tel: 94/506-300. Mivel a mumpsz, kanyaró, rózsahimlő elleni első védőoltást (MMR) 15 hónaposan kapják a gyermekek, lehetőség szerint a 15 hónaposnál fiatalabb csecsemőket ne utaztassák a járvány által veszélyeztetett térségekbe! Amennyiben az utazás elkerülhetetlen, javasolt az MMR oltás korábbi beadatása!


Ezzel kapcsolatos információk a háziorvostól és a Népegészségügyi Intézettől kérhetők – Sárvár, Várkerület 4. tel: 95/320-277. Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Sárvári, Celldömölki Kistérségi Népegészségügyi Intézet

Cimkék

Sport

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb