Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Regionális vállalkozói fórum Celldömölkön

2023.09.27.

 

Tisztelt Vállalkozó!


A Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara - a megyei járások városi önkormányzatainak közreműködésével - 2023. szeptember 19-én indította útjára rendhagyó „Regionális vállalkozói fórumának” sorozatát, melyre ezúton invitáljuk meg Önt. A nyolc helyszínen megrendezésre kerülő, a megye gazdasági szereplőit megszólító rendezvény célja az érintett járások üzleti környezetének feltérképezése, a helyi vállalkozások működését befolyásoló kihívások áttekintése, valamint a kamara által kínált szolgáltatások bemutatása. Azzal a szándékkal, hogy a tapasztalatok és javaslatok megosztásával a Kamara hozzájárulhasson a helyi vállalkozások versenyképességéhez és erősíthesse érdekeik érvényesítését.


Az interaktív párbeszédre épülő fórumok keretében - az üzleti tevékenységre vonatkozó ajánlások és pozitív példák bemutatása mellett - részletekbe menően vizsgáljuk meg a helyi gazdasági szereplők működését leginkább befolyásoló szempontokat is. Mindezt - a mobiltelefon alkalmazását igénylő technológiának köszönhetően - rapid gyorsasággal és anonim módon, annak érdekében, hogy a vállalkozók őszintén, fenntartások nélkül fejezhessék ki véleményüket a tevékenységükkel kapcsolatos kérdésekről.


A Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara álláspontja, hogy a régiós, de a hazai gazdaság jövőjét illetően is nyílt, konstruktív párbeszédre van szükség a vállalkozások nehézségeinek feltárásához és ezek hatékony kezeléséhez, különösen a jelenlegi, nehéz gazdasági helyzetben.

Ezért bíztatjuk a fórumokon résztvevő vállalkozókat, hogy tapasztalataikat, ajánlásaikat, de akár a Kamara tevékenységét érintő észrevételeiket is tolmácsolják irányunkba, ezzel is segítve köztestületi feladataink ellátását és a gazdaság élénkítését célzó törekvéseink megvalósítását.


A Kamara ezúton is köszönetet mond a megye városi Önkormányzatainak és Polgármestereinek a rendezvénysorozat megvalósítását támogató hozzáállásukért és aktív részvételükért.


Az Ön „Regionális vállalkozói fórumának” időpontja és helyszíne:

2023. október 2. (hétfő) 17.00 óra

Celldömölk, Polgármesteri Hivatal (Városháza tér 1.)


Részvételében bízva, a személyes találkozás reményében,


Üdvözlettel: Cseri József

VMKIK alelnök

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb