2009.01.05.
Kapcsolódó anyagok
Celldömölk városA mai Celldömölk településtörténetének leírásakor öt, valamikoron önálló település történetét kell leírnunk. Öt olyan különböző színű életfonal ez, melyek pontos keletkezését és fejlődését már évszázadok távolsága rejti el szemünk elől. Szemünk már csak századunk szőttesét látja, de keresi a színeket azért, hogy történetükből tanuljon és erőt merítsen. Jelen történeti leírás csak vázlatos lehet, és elsősorban a településformáló okokra, eseményekre koncentrál.
Pórdömölk
A ma ismert első okleveles említés 1252-ből származik. A helység akkori neve MUNK, amit valószínűleg tévesen DEMUNK-nak említenek abban az ítéletlevélben, amely egy birtokper végén született. Az a tény, hogy a birtokvitában az apátság javára születik a döntés egy Kamund nevű birtokról, bizonyítja, hogy a konkrét keletkezés régebbre tehető.
Ismert olyan nézet, ami azt valószínűsíti, hogy ezen a helyen egy római kori villa volt. Nem lehetetlen, hiszen a környék Pannoniához tartozott, földjén virágzó élet folyt, lakott településekkel. A két Sitke és Miske táján nagyobb római helység létezett, a mai Mesteri helyén volt római villa neve pedig Mestrianae. Lakott volt a Sághegy is, tetején táborhegy, castrum őrködött a környék biztonságára. A villa maradványait és építőanyagát használhatták fel hittérítő szerzetesek, akik az 1100-as években érkeztek csónakokkal Győr irányából. Ezt látszik igazolni a még ma is látható tény: a kis keresztelő kápolna építési módjának szokatlansága.
Ismert továbbá olyan nézet is, miszerint az apátság királyi alapítás lenne. Ennek némiképp ellentmond, hogy a már említett birtokvitában ez nem került bizonyításra, holott az alapítástól eltelt idő akkor még nem lehetett jelentős. Az eredet tehát nem ismert pontosan, fentieken túl létezik még több, itt nem ismertetett elképzelés is. Homály fedi a névátalakítás mikéntjét is, tény, hogy az "ecclesia Sancta Marie de Demunk"-ból (1252.) több változat után a XVII. századra tisztult le a Pórdömölk név, ami akkor már a társadalmi osztály tagozódására is utal.
Visszatérve a kezdeti évekre a monostor környezetében kis majorszerű település jött létre. Lakói az apátság tagjai: a szerzetesek és népei: a mesteremberek, zsellérek, jobbágyok. A helység az akkori viszonyok között népesség tekintetében is számottevő, hiteles helyi volta pedig országos jelentűségre emelte. A fejlődést a XVI. század viharai törték derékba. A török dúlások, a trónért való küzdelem, a német zsoldos hadsereg túlkapásai Kemenesalja népét sem kímélték. Ekkor pusztulhatott el a dömölki apátság monostora, és később helyreállított temploma is. A századvégi összeírások szerint sok az üres, elhagyott porta (8), tehát a lakosság nagy része elpusztult, vagy a fenyegető vész elől elmenekült. A pusztulás olyannyira nagy, hogy a vármegye közgyűlése (1596.) egész Kemenesalját felmentette az adófizetés alól. Mégis ősi egyházas hely lévén a sorscsapások ellenére megelevenedik a település, visszatér az élet és a következő évszázad első fele viszonylagos nyugalomban telik el.
A szerzetesi élet általános hanyatlásának tünetei azonban meglátszanak az apátság életén. Meglátszik ez a jobbágyok számbeli fogyásán és az apátság megművelt határrészeinek külső bérlőkkel (nemesdömölki és sági) való haszonműveltetésén is.
Mivel a település egészében egyházi földesúri birtok, csak a birtokos jobbágyai, zsellérei laknak, munkálkodnak itt. Ide nem települnek új lakosok, kereskedők, iparosok, nem épülnek új házak, közintézmények, az út egyenesen vezet az uradalmi szintre való visszafejlődéshez. Az oly sok vihart megélt "kicsiny erősségben" (ma Romtemplom) 1778-ban celebrálták az utolsó misét. 1803 óta gazdasági épületként használták. Az 1828 évi összeírás Pórdömölköt már, mint Kis-Czellhez csatolt külterületi lakott részt tartja nyilván.
Nemesdömölk
A helység keletkezésének pontos dátuma és mikéntje itt sem ismert. Első okleveles említése 1410-ből való, így pár századdal fiatalabb, mint Pórdömölk. Névalakulása is hasonló déli szomszédjához, azzal kölcsönhatásban formálódik a XVIII. századra letisztulva és attól kezdve következetesen Nemesdömölkként említve.
A település kialakulása minden bizonnyal az itt elmenő Szombathely-Győr kereskedelmi országútnak köszönhető. E mellé települhettek az első épületek, bennük kereskedők, vendéglátók, iparosok és gazdálkodók. Hányattatása megegyezik Pórdömölkével, nem kímélték a háborúk e települést sem. Illetve annyiban mégis más, hogy meg kellett küzdenie Pórdömölkkel is. 1459-ben az akkori apát fegyverrel tört rá a településre. Az ezt követő perben a nemesdömölkiek igazolták, hogy birtokaikat országos nemesekként bírják, így tizedfizetéssel nem tartoznak. Bár a viszály elmúlt, azért érezhetően megmaradt a két település között valamiféle elkülönülési szándék, ami Nemesdömölk artikuláris hellyé való kijelölésével tetőzött. Ekkorra Nemesdömölk nem csak a különféle hadseregek dúlásait éli túl, hanem az 1710-es 118 áldozatot követelő pestis járványt is.
Az I. Lipót abszolutizmusa idején az 1681. évi soproni országgyűlés kimondotta ugyan a szabad vallásgyakorlatot, de egyúttal elrendelte azt is, hogy 11 vármegyében - közte Vasban is - csak 2-2 helyen építhetnek a protestánsok templomot, tarthatnak istentiszteletet. Ezek az ún. artikuláris helyek, melyeknek egyike volt Nemescsó mellett Nemesdömölk is. Fél évszázadon át a nemesdömölki lelkész udvarán felvert sátorban, jeles ünnepeken pedig a temetőben, szabad ég alatt tartják istentiszteleteiket, mígnem 1744-re felépül templomuk. Az ide érkező, esetenként több ezer hívő nyilvánvalóan hatással volt a település gazdasági és kulturális életére is. Fejlődését az újraéledő katolikus kultusz, majd az új település, Kis-Czell megjelenése hátráltatta olyannyira, hogy utóbbi település magába is olvasztotta. Ugyanakkor hagyományos életét megőrizte mindaddig, míg a nemesi előjogok meg nem szűntek. A nemesi komposszesszorátus konzervativizmusa nem engedte meg a bevándorlást, így Kis-Czell keletkezése után is még jó ideig megtartotta nemesúri tekintélyét, szemben a német polgárvárossal.
Alsóság
Régészeti ásatások szerint valószínűleg a terület legősibb települése, mivel a Ság hegy lábánál fekszik, és itt minden átvonuló nép hosszabb-rövidebb ideig letelepedett. 
Már említésre került, hogy a rómaiak is fontos harcászati pontnak tartották, hisz castrumot építettek rá. Mellékesen megjegyezve minden bizonnyal nekik köszönhetjük itt a szőlőművelés megtelepítését is.
Egy kaszálójoggal kapcsolatos peres eljárást a nagyváradi püspökség előcsarnokában tüzesvas-próbával kívántak lezárni. Az ügy egyik érintettje a(z) (alsó)sági illetőségű Wid fia Simon nevű poroszló volt. Az istenítéletre végül nem került sor, de a forrás egyértelműen meghatározza a per évszámát, 1221-et. Ez a dátum a mai Celldömölk részét képező Alsóság, így településünk első okleveles említése.
A következő írásos emlék 1272-ből származik. A település sorsa szorosan kötődött a Veszprém megyei Somló várához. Sűrűn váltakoznak tulajdonosai, akik között megtalálható a Garai család, a Kanizsayak, Kinizsi Pál, Szapolyay István, Bakócz Tamás, majd az Erdődyek. A lakosság szorgalmas jobbágynép. Az 1627-es, de az 1741. évi nemesi összeírásban sem szerepel a település neve, tehát nemesek nem lakják.
Az előbbiekben már említett vérzivataros évszázadok nem kímélték Ságot sem, mint ahogy a jobbágyságot sanyargató nagy adó sem. Ez elől sok szabadköltözésű jobbágy más vidékre költözött az 1700-as években. Ennek ellenére olyan jelentős mezőgazdasági központ lehetett, hogy 1787-ben mezővárosi rangot kapott. Lélekszámát akkoriban a különféle összeírások szerint 800 - 1000 fő, többségében evangélikus vallású alkotta. Ez a szám 1828-ban 422-re csökken. Mindenképpen említést érdemel az 1734-ben Jánosházán keltezett földesúri megerősítést nyert "Sági Szőlőknek és Hegységnek Törvényei". Ez egyformán kötelező volt jobbágyra, polgárra, nemesre és földesúrra.
Annak ellenére, hogy lélekszámban sokáig megelőzte Nemesdömölköt, majd később Kis-Czellt is, különösebb szerephez nem jutott mellettük. Ezen már az ipar kései megjelenése sem segített (Sághegyi bányászat 1910-1958.), a település jellegében falusias arculata a középkori szerkezeten megmaradt. Celldömölkhöz közigazgatásilag 1951-ben csatolódott.
Izsákfa
Hasonlóan Alsóság történetéhez, a Ság hegy közelsége e területet is régtől fogva lakottá tette. Késő bronzkori, majd római kori régészeti leletek tanúskodnak erről. A rómaiak után a hunok, majd avarok a Honfoglalás előtt pedig szlávok éltek Kemenesalján. A Honfoglalást követően e terület a Szalók nemzetséghez tartozik. A kezdeti nomád állattartást követő letelepedés a mai Bokodpuszta területén történt. 1311-ben említik először Bukud néven, majd a XIV. század végétől a Bokod néven. E név mellett jelenik meg az 1400-as években az Isakfalva (1435.), Isakfalwa, más néven Kis Bokod (1516.) név. A falu névadója minden bizonnyal Izsák de Bukud, akinek nevével 1350-ben mint tanúval egy perben találkozunk.
A település fejlődésének súlypontja a mai Bokodról áthelyeződik a mai Izsákfa (e névrövidülés 1873-tól használatos) területére. Ennek oka az 1584-ben engedélyezett vámszedési jog, amit a Kodó-patakon átvezető híd építéséért kapott Márky János. A vámszedés tényéből következtetni lehet arra, hogy ezen a vidéken fontos kereskedelmi útvonalak vezetnek keresztül.
A már említett viharos évszázadok (török dúlás, belső harcok, német zsoldosok) nem kímélték e részt sem. 1683-ban a törökök Kemenesalján 40 települést hamvasztottak el, köztük Bokodot is. A XVIII. században a község határának nagy része a Sándor család (a temetővel szembeni területen volt kastélyát a falu lakói az 1940-es években hordták szét építőanyagként), majd Somogyi Ádám ezt részben megörökölte, részben megvásárolta. A falu lélekszáma ekkor 200 fő körül mozog, kisnemesek, jobbágyok és zsellérek élnek itt földművelésből, állattenyésztésből. A gazdálkodás jól működik, a földesúr politikai karrierjét is biztosítja, legmagasabb rangot Medgyesi-Somogyi János alkancellárként éri el, 1806-ban grófi rangot kapva. A lélekszám nő, 1836-ban már 489 fő, száz évvel később 735 fő, akiket a kor termelési, mezőgazdasági rendszere nem képes eltartani itt.
Növekszik az elszegényedett rész (nő a zsellérek száma), s mivel ipar nem települ, a lakosság egy része elvándorol, ki egészen Amerikáig a századfordulón, ki csak kétlaki életet élve a környező települések (Alsóság, Ajka) ipari gyáraiba.
Izsákfa mindmáig megőrizte teljesen önálló területi egységét, falusias jellegét. 1979-ben Celldömölk újbóli várossá nyilvánításakor került egy közigazgatási egységbe a várossal.
Kis-Cell
III. Károly uralkodásának vége felé teljes diadalát üli az ellenreformáció és új reneszánszát éli a katolicizmus. Nagy erővel támad fel újra a Mária-kultusz, s alakulnak kongregációk, épülnek új templomok, keletkeznek új búcsújáróhelyek. Ennek a rajongó és építő vallásosságnak köszönheti létezését a csodatévő Mária-képéről híressé vált búcsújáróhely, Kismáriacell.
Koptik apát a helységet az ausztriai Maria-Zell mintájára és hasonlatosságára (templom, kegykép és búcsújárás) Kismária-cellnek nevezte, de közben más néven is emlegetik. Szerepel kezdetben pusztán Dömölk néven, az 1790. évi szabadalomlevél oppidium Dömölk néven említi. A város 1788-ból származó pecsétnyomóján Mária Czell a felírás, de főként levélcímzésen olvasható az, hogy: "Czell, Dömölk mellett". Az 1840-es évektől használatos a Kis-Czell elnevezés, majd Nemesdömölkkel, Pórdömölkkel való 1904-es egyesítés óta a Celldömölk név.
1739-ben Sajghó Benedek pannonhalmi főapát Koptik Odót, a Csehországból származó, a bencés rend salzburgi egyetemén tanító papot nevezi ki dömölki apáttá. Új székhelyén (Pórdömölk) romokat talál, és ezért már a kezdettől fogva új helyet keres Máriazell-ből hozott Szűz Mária szobrának. Először a Ság hegyen alakít ki hajlékot, naponta jár ki és példáját egyre többen követik. Mivel a birtok per alatt van, Erdődy gróf nem engedi meg itt a kápolna építését. Ezért keres tovább, új hely után kutatva. Így talál rá a pápai országúthoz közel Pórdömölktől és Nemesdömölktől keletre, mintegy két kilométernyire egy pázsitos dombocskára. Mivel a terület apátsági birtok, nem keresgél tovább, itt építi fel szobra számára a kápolnáját.
A kápolna kezdetben csak szerény deszka és faépület, mellette a remetekunyhó és soványkút, körülötte földhányás, sánc, ez védte kerítés helyett. A kút ásása közben a kútásót baleset éri és halottnak hiszik. "Ember előtt érthetetlen módon" mégis meggyógyul és ez elég ahhoz, hogy zarándokok ezrei keressék fel egyre nagyobb számban e csodás helyet.
Ő hozza létre a település magvát képező Szent Anna kápolnát (1739.), majd a csodatörténés után ideérkező húsz-harmincezer fő számára az új barokk jellegű templomot (1744-48.).
1755-ben kiegészül a búcsújáróhely: Lipthay János ezredes jóvoltából felépül a Kálvária, ill. 1760-68 között az új bencéskolostor. Ezzel apátsági székhellyé alakul a település és ez a barokk épületegyüttes alkotja Kiscell létrejöttének alapját, a település mai központját is.
1768-ban már nem csak búcsújárás emeli a helység forgalmát és jelentőségét, hanem maga az államhatalom is, mely a kedvező fekvésű új telepre helyezi egyik nagyfontosságú pénzügyi hivatalát: a sóhivatalt. Így bizonyos kincstári jelleget nyer az eddig kizárólagos búcsújáróhely.
A település életében az 1780-90. közötti évek hanyatlást jelentettek. Tűzvész a házakat, járvány a lakosságot tizedeli, sáskajárás, dögvész pusztít.
Elmarad a búcsújárás és megszűnik a protestánsok Nemesdömölkre járása is, elszegényedik, szinte kihal a település.
Az 1781. évi türelmi rendelet, majd II. Józsefhez kötődő rendfeloszlatás a kis település gazdaságának teljes visszaesését jelentette.
Az átmeneti mélypontról az 1790. évi vásártartási kiváltság megszerzése jelentette az újbóli fellendülést a most már mezőváros életében.
A jó üzleti érzékkel bíró német polgárok Joachim József német származású, de már Kiscellben született rendkívül művelt kereskedő vezetésével új lehetőséget keresnek a helység forgalmának fellendítésére. 1786-ban már folyamodnak a császárhoz kiváltság-kérelemmel. Hosszas huza-vona után 1790. december 30-án adományozza II. Lipót a mezővárossá nyilvánító oklevelet. Országos vásárai híresek voltak.
Kiscell fejlődését tovább segítette 1802-ben az apátság visszaállítása, a búcsújárás újbóli megindulása és a céhek megalakulása. A század elején fellendülő gazdasági élet pedig Kemenesalja központjává tette. Alig fél évszázad alatt a haldokló kis búcsújáróhely a kereskedelmi élet irányításában átvette a vezető szerepet Nemesdömölkkel szemben.
Az iparral foglalkozó nemesség egyre jobban benépesítette a várost, amely a gazdasági fölény után a közigazgatási szerepet is magához ragadta. A XIX. század közepétől járási székhely lett. Ebben az időben már jellegében és külső képében is egyre több urbánus vonást tartalmazott a település.
Kiscell gyarapodása a XIX. században mind népességi, mind területi szempontból folyamatosan emelkedő volt. A város lakossága fél évszázad alatt kétszeresére (1817-ben 427 fő, 1868-ban 853 fő), további fél évszázad alatt hatszorosára (1906-ban 2500 fő) növekedett.
A döntő fellendülést a város és a környék életében 1871 jelentette, amikor a Magyar Nyugati Vasút Kiscellt érintő szakasza elkészült. Ezt követte 1872-ben a székesfehérvári, 1888-ban a csáktornyai (göcseji) és 1898-ban a soproni vonal megépülése. Így rövid időn belül a kis vásártelepülés vasúti csomóponttá vált, ami teljesen újszerű tényező lett a városfejlődés folyamatában.
Az 1867-es kiegyezés után szinte példátlanul rohamos fejlődésnek indult az ország. A települések hierarchiáját újraosztó, értékelő egyik infrastrukturális tényező a vasút volt, a maga személy- és teheráru fuvarozási lehetőségével.
Dick Zsigmond és Henrik, Fack Károly és Horváth Elek akkori kiscelli polgárok, befolyásos üzletemberek érdeme, hogy Kiscellnek jutott a gócközpont Pápa városával szemben.
A vasúti foglalkoztatottak száma rohamosan emelkedett. Ugyanilyen ütemben épültek a lakóépületek és a vasúti üzemi épületek is (elsősorban a történelmi központ és a vasútvonal között). Ekkor kezdett a település valóban városias külsőt felvenni és a sors fintora éppen az, hogy ekkor a törvény (1871. évi XVIII. és 1886. évi XX. törvény) a privilégiumos mezővárost közönséges nagyközséggé minősítette vissza. Az ettől azért független növekedés, terjeszkedés Nemesdömölk és Pórdömölk irányába történt, a továbbiakban így szinte természetes következmény lett, hogy a három község Celldömölk néven 1904-ben közigazgatásilag is egyesült."
(Dummel Ottó)
Felhasznált tanulmányok:
Nádasdy Lajos: Pórdömölktől Kis-Czellig; Tungli Gyula: Izsákfa évszázadai; Porkoláb István: Celldömölk Kismáriacell szabadalmas mezőváros története; Cifka Anna: Építészeti értékvizsgálat; Portschy Tamás: Szakdolgozat; Dummel Ottó: Szakdolgozat
A település fejlődése a XX. század elejétől napjainkig:
Kemenesalja első kórházát az 1870-es években alapították, amely inkább szegényház, mint kórház volt. Felsőbüki Nagy Sándor adományából, 1893-ban a község területén épült fel a Kiscell-Kemenesalja Közkórház, kezdetben 40 ággyal, ami később folyamatosan bővült. A kórház első főorvosa Dr. Géfin Lajos volt. Meg kell említenünk Dr. Szomraky Zoltán igazgató-főorvost, a sebészet megalapítóját, kinek szíve végakaratának megfelelően a sebészet előcsarnokában, egy urnában van elhelyezve. Az urnán a következő felírat olvasható: „Pro hac domopalpi tabat”, „Mindig ezért a házért dobogott”. A kórház működése az elmúlt évtizedek során sokszor került veszélybe, de a város és Kemenesalja lakóinak összefogása mindig segített a nehéz időkben.
Az 1900-as években a városi téglagyár kemencéi voltak a mai liget helyén. Ahogy akkoriban hívták a Félix liget vagy Japán park, Göttmann Bódog nyugalmazott csendőr alezredes munkájának az eredménye. Nem csak áldozatos munkáját kell megemlítenünk, hanem anyagi áldozatait is. Saját pénzen munkásokat fogadott, akik segítségére voltak tervei megvalósításában. Mikor Cellbe érkezett, bántotta a sivárság, parkok és zöldterületek hiánya, ezért nekilátott a téglagyár posványai és a kemence romjai között rendezkedni. Téglahalmokat hordtak el, nádat irtottak, fákat ültettek. Götmann Bódogot tevékenysége elismeréséért díszpolgárrá választották. Sok szerelmes párnak, fiatalnak, és öregnek jut eszébe szép emlék erről a ma is meglévő zöld szigetről.
A település iskolai ellátása folyamatosan bővült. Az 1803 óta működő Római Katolikus Elemi Fiúiskola mellett, dr Hollósy Jusztinián apátnak köszönhetően, elindul az oktatás a Római Katolikus Leányiskolában. Az apát emlékét a polgármesteri hivatal falán emléktábla őrzi. Óvoda, alap és elemi, polgári, és iparos oktatás: mind-mind azt jelzi, hogy a település fejlődik. Az iparos képzés emléktáblája a templom szomszédságában az egykori iskola épületén található.
A vasútállomás évről évre bővül, megépül a szertár és a rendező pályaudvar. A Griff Szálló, Korona Szálló és Zöldfa Vendéglők, éven át báloktól, táncos mulatságoktól hangosak.
A II. világháború végéig a település arculatát a vasúti csomópont és a Ság hegyi bazaltbánya határozta meg. A hegy szőlőtermelésének védelméért a bányát 1957-ben bezárták, leszerelték. A bányában dolgozók és az egyre növekvő lélekszámú lakosság foglalkoztatásának érdekében sorra alakultak a gyárak, üzemek (Kenyérgyár, KERIPAR, ÉLGÉP, Kesztyűgyár), valamint ipari szövetkezetek (CELLTEX, Műszaki Ipari Szövetkezet, Ruházati Ipari Szövetkezet).
1974-ben megépült a városközpont legjelentősebb építménye, a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár, amely nemcsak Celldömölk, hanem a vonzáskörzet kulturális életének is a szíve lett. |
 |
 |
 |
 |
Az 1970-es évek végére minden feltétel adottá vált ahhoz, hogy Celldömölk nagyközséget várossá nyilvánítsák. Az avató ünnepségre 1979. január 6-án került sor.
2010. augusztus 20-án, államalapításunk ünnepén ünnepélyesen felavatták az új celldömölki Városházát. A város Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának új székhelye XXI. századi feltételeket biztosít a hivatalos ügyeiket intéző celldömölkieknek és az ott dolgozó munkatársaknak egyaránt. Az elmúlt 50 évben az elöljáróságnak helyet adó több mint 200 éves épület 2010. szeptember 1-től újra a Pannonhalmi Bencés Főapátság tulajdonába és használatába került.
 |
 |
Cimkék
Minden jog fenntartva
Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu
